A levegőben alacsonyan szálló repülőkre, a földön konvojokra lehet számítani.
Szeptember 9-24. között gyakorlatot, illetve tanfolyamot tart a Magyar Honvédség.
Ennek keretében többek között harci helyzeteket imitálnak, ezért különböző helyszíneket helikopterrel, illetve harcjárművekkel közelítenek meg.
A feladatok végrehajtása során
- Pápa Bázisrepülőtér
- Szentkirályszabadja
- Börgönd
- Újdörögd
- Taszár
- Kalocsa
- Szombathely
- Győr
körzetében megnövekvő légi forgalomra, ebből következően a szokásosnál nagyobb zajra, a földön katonák és katonai járművek, valamint menetoszlopok megjelenésére, mozgására kell számítani.
A gyakorlaton nem csak magyar, hanem külföldi katonák is részt vesznek.
A Magyar Honvédség a fenti időszakban az esetleges kellemetlenségek miatt a lakosság türelmét és támogatását kéri.