Vasi vizeken ifjúsági horgászvetélkedő tizenegyedszer

2016.01.19. 17:22

Általános iskolák négyfős csapatai jelentkezhetnek.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az általános iskolák számára immáron XI. alkalommal kiírja a Vasi Vizeken elnevezésű Ifjúsági Horgászvetélkedőt. 

A vetélkedőre a Szövetség tevékenységi területén – elsősorban Vas és Zala megyében - elhelyezkedő általános iskolák 4 fős csapatai nevezhetnek. A verseny célja, hogy a résztvevő fiatalok megismerjék Vas megye természetes vizeinek élővilágát és megismerkedjenek a horgászat alapjaival. A verseny központi témakörei: víz, hal, környezet.

A versenyen résztvevő csapatok a fenti célok elérése érdekében kétfordulós elméleti levelező versenyen mérik össze tudásukat. A levelező fordulók zárásaként a csapatok egy helyszíni vetélkedőre jutnak tovább, ahol kiderül, hogy melyik csapat ismeri legjobban a vasi vizeket. A 2016. évben a szellemi tudás tesztelése mellett ismét sor kerül egy közös csapat horgászversenyre is.

Fotónk a tavalyi versenyen készült


A vetélkedő során a feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükséges négy lelkes általános iskolás fiatal (10-15 éves korig), egy környezetszerető-támogató tanár (aki egyben a csapatvezető), egy rendszeresen olvasott e-mail cím, kreativitás, csapatszellem, valamint könyvtár- és internet használati ismeretek.

A nevezéseket 2016. február 20- ig várjuk a lenti címre a mellékelt nevezési lapon. Nevezési díj nincs!

A borítékra kérjük, szíveskedjenek ráírni a következő szöveget:

”XI.  VASI VIZEKEN HORGÁSZVETÉLKEDŐ„

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz
Tel.: +36/94-506-835
Fax: +36/94-506-836
Mobil: +36/70-33-99-707
E-mail: puskas.norbert@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu 

.