Horoszkóp: 2010. október

2010.10.02. 11:22

A Mérlegeknek boldog születésnapot kívánunk! Újabb életévük és ezáltal újabb feladatok kezdődnek számukra októberben. Ne számítsanak tehermentes évre.

Horoszkóp: 2010. október


Kos (március 21.-április 19.)

Céljai, karrierje kerülhet most az előtérbe, lehet, hogy fontos események is történnek, ön mégis "tétlenségre" lesz ítélve. Inkább csak figyeljen, hogy később megértse az összefüggéseket. Most mások cselekszenek, de önt is érintik tetteik. Ezt lehet, hogy kissé nehezen fogadja el. Családjában kiújulhatnak régi konfliktusok, melyeket régóta nem tudtak vagy mertek megoldani. Ne menjen bele a vitákba, most nem tudja igazán jól képviselni a saját igazát. Lehet, hogy belül megérzi majd, hol a megoldás, de számoljon azzal, hogy ön most a közösség felé nyitó energiákat kap, tehát ez a megoldás biztos, hogy valahol lemondásra készteti önt. Ha ezt bevállalja, akkor őszintén gratulálunk, hisz nem könnyű lemondani mások javára.

 

Bika (április 20.-május 20.)

A Hold jótékony hatására megértéssel, gondoskodással veheti körbe barátait. Talán most van itt az ideje, hogy vacsorára hívja őket. Esetleg üljenek le, beszélgessenek, most nagyon jó megérzésekkel látja a problémákat, jó tanácsokat tud adni. Vagy lepje meg őket apró figyelmességekkel. Szerezzen örömet nekik! Vállalkozásában önnek nem tetsző fejlemények várhatók, megpróbálja ezeket javítani, de csak növeli a problémákat. Kérje ki családja véleményét, most otthonából kaphatja azt a higgadt, előre mutató tanácsot, ami hosszú távon befolyásolhatja az ön életét is.

Ikrek (május 21. – június 20.)

Ideje kicsit összeszedni gondolatait, kicsit lelassulnia! Így lesz ideje kicsit körbenézni is, meglátja, több helyen is szükség lehet most ötleteire, segítségére. Igyekezzen megérteni másokat, törekvéseiket. Ne próbáljon meggyőzni most senkit, csak félreértések adódhatnak. Legyen könnyed, vidám, megértő! Környezetében óvakodjon a félreérthető vagy az elkapkodott cselekedetektől. Ha útra kél, óvatosan és lassan közlekedjen. Ne törekedjen most megvalósítani nagy céljait, talán a következő hónap bolygóállása jobban segíti ebben.

Rák (június 21.- július 22.)

Többször szembesülhet azzal, hogy más van mélyen a lelkében, mint amit a környezete önből meglát. Kénytelen lesz visszanézni a saját múltjába, hogy megértse mostani problémáit. Valamit régóta elutasít, hárít, amit ideje lenne megoldani. A Jupiter mély, intuitív energiákkal támogatja, segítségével az eddig áldozatnak érzett lépést is könnyebben megteheti. És ha átlépte saját korlátait, könnyebben tud új feladataira figyelni. Munkával kapcsolatban változás várható, de nem fizikai szinten. Először az ön fejében kell megfogalmazódni a céloknak, és ha ezek megvannak, kezdődhet a megvalósulás is. Sok sikert ehhez a cseppet sem könnyű lépéshez! Vállalkozásában most lendületesen, nyereségesen tudja vezetni.

Oroszlán (július 23.- augusztus 22.)

Az oroszlánok októberben ingert érezhetnek arra, hogy csinosítsák a környezetüket. Ha eltervezett bármi változtatást a lakásában, most itt az ideje belevágni, körülnézni a kínálatban; lecserélni, amit meguntak vagy akár barkácsolgatni. A családjukban most kisebb feszültségek várhatóak. Kedves Oroszlánok, higgyék el, nem esik le az a bizonyos korona a fejükről, ha néha nem Önöknek van igaza és ezt merik is beismerni. A hónap végén született Oroszlánoknál előfordulhat, hogy most összeszednek egy könnyebb megfázást, kisebb betegséget; de a betegség amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is. Szintén a hó végi Oroszlánoknál elképzelhető olyan munkahelyi változás, amiről később úgy érzik, hogy a változás az Önök javára fordult, pozitívan jöttek ki belőle. Az álmodozás, romantikusság távol áll októberben az Oroszlánoktól; racionális, céltudatos énjük kerül előtérbe.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

A szüzek októberben a szokásosnál is pontosabbak, precízebbek, racionálisabbak lesznek. Most nem lehet tőlük olyasmit kérdezni, amit ne tudnának megmagyarázni. A szüzek amúgy is két lábbal állnak a földön, most tegyünk ehhez képzeletben még két lábat. A családjukban e hónapban béke honol; harmonikus, szeretetteljes hangulat lesz a jellemző. Előfordulhat, hogy összeszednek pár nap alatt kiheverhető megfázást vagy más, gyorsan gyógyuló betegséget. Ha a munkahelyükön változások zajlanak, ne izguljanak! Ha ez most kellemetlen vagy idegesíti is Önöket vagy félnek tőle, jól fognak kijönni belőle! Most ne legyenek önmegvalósítási terveik, céljaik, majd ennek is eljön az ideje. A közlekedésben, jogi és hivatalos ügyekben figyeljenek oda, hogy minden szabályos legyen; ne keressenek kiskapukat, tartsák be a szabályokat!

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

A Mérlegeknek boldog születésnapot kívánunk! Újabb életévük és ezáltal újabb feladatok kezdődnek számukra októberben. Ne számítsanak tehermentes évre, most komoly változások következnek be életükben, hiszen a Szaturnusz most a Mérleg jegyében érezteti hatását. Ha lezáratlan helyzeteink, megválaszolatlan kérdéseink vannak az év során biztos szembesülünk olyan történésekkel, amelyek megadják a választ. A Neptún támogató hatása azonban segít majd átvészelni ezeket a helyzeteket, hiszen sokszor nem kell szembesülniük a valósággal, megkapják a lehetőséget, hogy a saját szájuk íze szerint magyarázzák a történéseket. Most könnyen előfordulhat, hogy valaki a segítségüket kéri, ha tehetik, érdemes most akár anyagi támogatást is adniuk, ellenkező esetben önök is kerülhetnek hasonló helyzetbe. Érdemes az év során számot vetniük, amire egyébként a különböző események kapcsán úgyis sor kerül, számolják fel életükben a nem működő, vagy nehezítő hatású kapcsolataikat, szokásaikat, a most veszteségnek, lemondásnak tűnő dolgok hosszabb távon pozitív változást indítanak el életükben!

Skorpió (október 23. – november 21.)


A Skorpiók a Merkúr támogató hatását élvezhetik októberben, ezáltal fokozott szellemi tevékenységre lesznek képesek, jól átlátják dolgaikat és ha úgy látják jobbnak, változtatni is tudnak. Kapcsolataik most komoly segítséget jelenthetnek, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy tőlük kérnek segítséget. A Vénusz Mars együttállás most komoly feszültségeket hozhat, sőt hatásaiban hol túl fokozott energiákat, hol fáradtságot, aluszékonyságot eredményezhet. Szingli Skorpiók, most megtalálhatják életük párját, a most kialakuló kapcsolatok könnyen végződhetnek házassággal, házas Skorpiók viszont most ne vigyék túlzásba szabadságvágyukat programokra való törekvéseiket, próbálják úgy szervezni programjaikat, hogy párjuk is velük tarthasson.

Nyilas (november 22. – december 21.)

A Nyilasoknak saját kis portájukon, közvetlen környezetükben kell körülnézni és átgondolni, hogy mit szeretnének esetleg már régóta megvalósítani. Eljött az ideje, hogy cselekedjenek, ha az autójukat, lakásukat szeretnék felújítani, csinosítani, cserélni. Most a testvérükkel is tudják tisztázni az esetleges korábbi félreértéseket, világmegváltó beszélgetéseket folytathatnak, de ha esetleg külföldi utazást vagy tanulmányok megkezdését terveznék e hónapra, most ezt nem tudják kell lendülettel, gördülékenységgel megvalósítani. A párkapcsolatban élő Nyilasoknak az ágyban a szokásos kívánalmak mellett, mint a változatosság, ötletesség; most fontos lesz a romantika, álmodozás is. Kedves Nyilasok, egy szál virág, édesség, egy apró gesztus a párjuk felé, most csodás estéket fog hozni!
.
Bak (december 22. – január 19.)

A Bakoknak októberben fokozottan oda kell figyelni az egészségükre. Most a legkisebb egészségügyi problémát sem szabad felületesen kezelniük. A munkahelyükön, munkájukban elképzelhetőek jelentős változások, újítások. Ez lehet akár egy munkahely vagy újabb feladatok, kihívások. Ha külföldi utazást terveznek vagy elmaradt a nyári nyaralás, most kedvező lehetőségeik lesznek, hogy ezt megvalósítsák vagy bepótolják. A közvetlen családjukban e hónapban szeretetteljes, harmonikus légkör lesz a jellemző. A párjuk most elégedett lesz az erotika területén felmutatott teljesítményükkel. Ha a közeljövőben autó vagy lakás felújítását, vagy cseréjét, vételét tervezték volna, halasszák későbbre, még nem jött el az ideje.

Vízöntő (január 20. – február 18.)

A Vízöntőket most hosszabb távú, komolyabb céljaik megvalósításában segítik a csillagok, októberben nem kell komolyabb akadályokkal számolniuk, koncentráljanak nyugodtan a feladatra. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartaniuk, hogy ne saját akaratuk kivitelezése legyen most fontos, a célt úgyis elérhetjük, hogy mások elképzeléseit, ötleteit is figyelembe vesszük. A hónap során sokszor érezheti majd úgy, hogy pattanásig feszülnek az idegei, ezért indulatosabban, szenvedélyesebben reagál dolgokra, ami nemcsak párkapcsolatában indukálhat vitákat. A Neptún együttállás hatására, most nehéz tisztán látnia a dolgokat, könnyen átszínezi ezt most hangulata, érzelmei elvárásai, ezért komoly döntések előtt kérdezzen meg másokat, nem érdemes sem alulterveznie, sem túlzó reményeket táplálnia!

Halak (február 19. – március 20.)

A Halak többször lesznek kénytelenek azzal szembesülni októberben, hogy nem az elképzeléseiknek, terveiknek megfelelően alakulnak a dolgok, többször húzzák át számításaikat váratlan események. A Vénusz és a Mars azonban támogatja őket, ezért most meghozhatnak olyan döntéseket, amelyek hosszabb távon komoly változást hozhatnak életükbe. Szenvedélynek sem lesznek híján a hónap során, nem érdemes azonban másokon kitölteniük indulataikat, bújjanak inkább össze párjukkal, izgalmas órákat ígérnek a bolygók! Ne kezdjenek most peres és jogi ügyekbe, könnyen macska-egér játék lehet a dologból és kicsi a valószínűsége annak, hogy elképzeléseiknek megfelelően alakulnak majd a dolgok!
 

Készítette: Galankó Márta - Kiss Edina - Lukács Mónika

.