Horoszkóp: 2011. szeptember

2011.08.31. 18:30

A Kosok most bátram kamatoztassák kapcsolati tőkéjüket, az Oroszlánok pedig úgy érzik szerelmi ügyeikben itta z ideje a tettek mezejére lépni.

Kos (március 21.-április 19.)

A Kosok számára most nem indul könnyen az ősz, úgy érzik eddigi céljaikat folyamatos megtorpedózzák és akaratukban is korlátozva érzik magukat. Ugyanakkor nagyon tisztán fel tudják most mérni helyzetüket és jelenlegi lehetőségeikhez keresik és alakítják tovább a jövőbeli terveiket. Nagy hasznát veszik most kapcsolataiknak, nyugodtan hívják fel, keressék meg barátaikat, ismerőseiket, ha most erre van szükség! Döntéseikben – bármilyen nehéz is –próbálják most saját akaratukat háttérbe szorítani és egy kicsit mások érdekeit is elfogadva határozzanak. Higgyék el mégha rövid távon ez hátrányosnak tűnik is, hosszabb távon ennek majd pozitív hozadékát élvezhetik. Házas Kosok, most fordítsanak komolyabb energiát kapcsolatukra, családjukra és ne engedjenek a kísértéseknek, a most veszélytelennek látszó dolgok ugyanis házasságuk felbomlását eredményezhetik. Szingli Kosok viszont járjanak nyitott szemmel, nem kizárt, hogy most találhatnak rá az Igazira!

Bika (április 20.-május 20.)

A Bikák most munkájukban is, párkapcsolatukban is csendesebb, harmonikusabb időszakot élhetnek meg, ezért aztán önbizalomnak sincsenek híján, úgy érzik, csak ennél rosszabb helyzetbe soha ne kerüljenek. Ugyanakkor a Merkúr támadottsága miatt nem tudják teljesen felmérni helyzetüket, kicsit optimálisabbnak, pozitívabbnak láthatják most dolgaikat, mint amilyenek azok valójában, ezért csak óvatosan a további tervekkel, várjanak most pár hetet, mielőtt beleélnék magukat vagy belevágnának azok kivitelezésébe. Baráti, ismerősi kapcsolataikat ne most egyék ki szakító próbának, a saját akaratuk megvalósításához ne most kérjék segítségüket, ellenkező esetben komoly csalódás érheti őket, melynek következtében véglegesen lezárulhatnak ezek a kapcsolatok. Nehéz lesz most lemondaniuk, mások javára dönteni a sajátjuk helyett, de a most bekövetkező lemondások, veszteségek végső soron majd kedvező lehetőségek felé nyitják meg az utat!

Ikrek (május 21. – június 20.)

Az Ikreket a szeptember komoly próbatétel elé állítja, ugyanis sokkal fáradtabbnak és sokkal indulatosabbnak fogják magukat érezni, mint ami általában jellemző önökre, ugyanakkor, amilyen gyorsan keletkeznek olyan gyorsan le is tisztulnak majd ezek a belső viharok, ne tulajdonítsanak ezeknek nagyobb jelentőséget. Keressék barátaik társaságát és ne mondjanak nemet a szórakoztató programokra sem. A baráti társaságokban, közösen szervezett programokban most feltöltődhetnek és elfeledhetik a hétköznapok taposó malmát. A csillagok most minden segítséget megadnak a folytatáshoz, kellően tisztán látják helyzetüket és csak elhatározás kérdése, hogy ennek függvényében kijelöljék most azokat a célokat, amihez a jövőben tartani is tudják magukat. Ne vállalják túl magukat, de ne legyenek kishitűek sem, a megvalósítás, a megvalósulás azon múlik, hogy csak olyasmit tűzzünk ki magunk elé, amiért valóban hajlandóak vagyunk akár áldozatokat hozni is a jövőben!

Rák (június 21.- július 22.)

A Rákok most nagyon jól érzik magukat a bőrükben, ugyanakkor rengeteg a feladat és természetesen semmi sem megy simán. Ne ragaszkodjanak most makacsul dolgokhoz, engedjenek teret másoknak is, ellenkező esetben a bolygók teremtenek majd olyan helyzetet, aminek árán kénytelenek lesznek lemondani akaratukról. Vigyázzanak, most nagyobb a balesetveszély, mind közlekedésben, mind sportban legyenek óvatosak. Terítékre kerülhet most kapcsolatuk, házasságuk kérdése és bizony véget vethet egy szép időszaknak, éppen ezért páros Rákok töltsenek több időt párjukkal és próbáljanak most egy kicsit ők alkalmazkodni az elvárások helyett. Világmegváltó terveiknek nem most jött el az ideje, várjanak még vele, ellenkező esetben fenekestül fordulhat fel az életük és bizony nem garantált, hogy a változások pozitív irányba befolyásolják majd jövőjüket!

Oroszlán (július 23.- augusztus 22.)

Az egyedülálló Oroszlánok kifejezetten úgy érzik, hogy a szerelmi életükben eljött az ideje a tettek mezejére lépésnek, ezért aktívan belevetik maguk a párkeresésbe, az átlagosnál jóval nyitottabbak a másik nem irányába. A sors úgy irányítja a lépteiket, hogy a legváratlanabb szituációkban, helyeken lelhetnek párra. A párkapcsolatban élő Oroszlánoknál az esetleges kisebb összezördüléseket nagy kibékülések követik. A hivatásuk területén most nem érdemes nagy célokat, feladatokat kitűzni; mivel hajlamosak lesznek illúziókat, ábrándokat követni, tévesen értelmezni a valóságot. A barátaikkal találjanak ki szokatlan, különleges programokat; nagyon jól fogják érezni magukat. A megszokottnál most jóval kommunikatívabbak lesznek, bármiről képesek lesznek hosszan beszélni és bármit bárkinek megmagyarázni. A szabályokat, törvényeket igyekezzenek betartani, különben könnyen bajba kerülhetnek!

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

A Szűzek családjában, otthonában a béke, harmónia lesz az uralkodó. Használják ki ezt az időszakot arra, hogy minél több időt töltsenek szeretteik körében, találjanak ki közös programokat! Garantáltan jól fogják magukat érezni és rengeteg energiát nyernek a közösen eltöltött pillanatokból. A hivatásuk területén hajlamosak lesznek olyan terveket kitűzni, amiknek nem most jött el az ideje, illetve kicsit körülményesebb lesz a célok elérése. A hónap során nagyobb összegű pénzügyi döntésre, kiadásra szánhatják el magukat. A gondolataikat átitatja, hogy hogyan ütemezzék a tervezett kiadásokat, beruházásokat a pénztárcájuk, költségvetésük adta lehetőségeknek megfelelően. Szakítsanak időt arra, hogy a párjukkal meghitt pillanatokat tölthessenek kettesben, az újra felfedezés örömét élhetik át romantikával megfűszerezve!

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

A párkapcsolatban élő Mérlegek most kissé börtönnek érzik a kapcsolatukat, amely lekorlátozza őket. Ez az érzés összezördüléseket is eredményezhet, ami akár szakításhoz is vezethet. Kedves Mérlegek, gondolják át alaposan, hogy mit nyernének és mit veszítenének, ha kilépnének a kapcsolatból, akarnak-e valójában egyedül lenni! Töltsenek el minél több időt a szabadban, minél több időt a mozgással, ez most kellő energiát fog adni a hétköznapi nehézségek kezeléséhez. Itt az ideje, hogy testvérükkel is erősítsék a családi köteléket, keressék fel és beszélgessenek egy jót a régmúltról vagy azokról a gondokról, amik foglalkoztatják Önöket! Osszák meg a kétségeiket, kérdéseiket a közvetlen környezetükkel; meglátják, hogy megkönnyebbülnek és akár hasznos tanácsokat is kaphatnak! A barátaikat most kissé távol érzik maguktól, mintha nem ugyanazt szeretnék vagy akarnák; nincs kedvük részt venni a barátaik által javasolt programokon. A hivatásuk területén olyan ötleteik támadhatnak, amelyek elsőre kicsit merésznek és álmodozónak tűnhetnek, de ennek ellenére mégis megvalósíthatóak, kivitelezhetőek! Elképzelhető, hogy nem várt, vagy nem a mostani időszakra időzített pénzügyi kiadásokra kerül sor. Ha lehet, az anyagi döntéseiket halasszák későbbre.

Skorpió (október 23. – november 21.)

A Skorpiók a hónap során legszívesebben minden pillanatot otthon töltenének a családjuk körében. Használják ki a vénasszonyok nyarát, a kései nyár utolsó meleg napsugarait és mozduljanak ki, szervezzenek közös programokat! A hónap során párjukkal szenvedélyes, túlfűtött pillanatokat élhetnek át. Játsszanak egy kicsit a sors kezére; gyújtsanak gyertyát, terítsék meg szépen az asztalt egy finom vacsorához és tegyenek be egy andalító zenét, amire a párjuk hazaér! A testvérükkel ne erőltessék a közös programokat, beszélgetéseket; mert most nem igazán jutnának közös nevezőre. A közlekedésben a szokottnál jobban figyeljenek oda! Ha nagyobb pénzügyi kiadást terveztek, ezek a hetek alkalmasak lesznek a megvalósításra, a helyes anyagi döntések meghozatalára. A hivatásuk területén hajlamosak lesznek olyan illúziókat, ábrándokat kergetni, amik megvalósításának még nem jött el az ideje vagy nem kivitelezhetőek. A baráti kapcsolataik, illetve a közös programok nem alakulnak olyan gördülékenyen, ahogy eltervezik; kisebb-nagyobb akadályok lassítják a megvalósításukat. Szigorúan tartsanak be minden törvényi előírást, szabályt; mert ennek hiányában most könnyen bajba kerülhetnek!

Nyilas (november 22. – december 21.)

Bár önnek általában nem okoz problémát másokkal kapcsolatot teremteni, most érdemes lenne kissé lassítani és mélyíteni ezt. Legyen figyelmesebb! Lehetősége lesz környezete és más emberek között közvetíteni, ráadásul képes kivívni az emberek tiszteletét és elismerését. Vigyázzon azonban arra, hogy ne a saját akaratát akarja érvényesíteni, hanem segítse a felek egymásra találását. Figyeljen nagyon, sok olyan dolgot ismerhet meg, melyek kedvezően befolyásolják az ön életét is. Barátaival remekül alakulnak a kapcsolatai, ha régóta szeretne kipróbálni új hobbit, vagy akár új emberek ismeretségét keresi, remek lehetőségek várnak önre! Ha többször érezné úgy, hogy álmai megvalósítását folyamatosan akadályozzák, azt tanácsoljuk, ne erőltessen semmit. Meg kell tanulnia, hogy néha érdemes kivárni a fejleményeket, hosszú távon bölcsebben rendezi a sors az életünket, mint mi magunk.

Bak (december 22. – január 19.)

Ön általában korrekt, tapintatos, higgadt a külvilág szemében, mégis, kissé zárkózottnak tűnhet. Érdemes lenne néha kicsit jobban is körülnézni, kik azok a jó barátai, akikkel bizalmasabban is beszélhet. Most többször érezhet erre késztetést. Legyen őszinte érzéseiben, vágyaiban, hisz most tud elindítani olyan változásokat, melyek később rengeteget segítenek az ön életében is. Vigyázzon arra, hogy csak az akaratával nem érhet el semmit, rá kell hangolódnia arra, ami a környezetében történik. Ott kap majd választ arra is, merre induljon el. Feltűnhet külföldi munkalehetőség. Csak akkor fogadja el, ha teljesen biztos abban, hogy ismeri a feltételeket. Alakulhat úgy, hogy otthon több munka várja, mint amennyire számított, de ne bánja, legalább ezen is túl lesz, Át kell lépnie pár olyan dolgon, ami már rég idejét múlta. Engedje el, lazítson, és lásson új feladatok után. Úgy fogja érezni, hogy felszabadult és könnyebb az élete.

Vízöntő (január 20. – február 18.)

Régóta érlelt céljai eléréséhez most nagy késztetést érezhet, meg is van önben az akarat és a lendület mindezt megvalósítani. Ha váratlan akadályok várják, ne bosszankodjon! Át kell kicsit gondolnia, igazából mit is szeretne. A bolygók támogatják lelkesedésében, de ne kapkodjon el semmit! Felesleges anyagi kiadásokba veri magát, ha egyedül akar dönteni. Kérje ki családja véleményét, meglátja, a közös döntés kevesebb felelősség, nagyobb öröm. Kerülje a szabálytalan dolgokat, most könnyen lebukhat kis gyorshajtás vagy szabálytalan parkolás miatt. És kerülje a konfliktust főnökeivel is, most nehezére esik megadni nekik azt a tiszteletet, ami tanácsos lenne. Legyen inkább kicsit nyugodtabb, szemlélődőbb, fedezzen fel új lehetőségeket munkájában és töltsön minél több időt szerettei, barátai között.

Halak (február 19. – március 20.)

Kellemes eseményekre számíthat, amennyiben kicsit kész arra, hogy felvállalja érzelmeit. Ne menjen bele mindenáron a konfliktusokba, de tudja biztosan, miben hisz, mit tart jónak és mit elfogadhatatlannak. Le kellene zárnia régi ügyeket, amik már talán az ön lelkében élnek csak, bátran el kell engedni a régmúlt illúzióit. Ön hajlamos a romantikára, az érzelmességre, ne csak a hátrányát vagy a csalódásokat lássa mindebben! Tekintse úgy, hogy sokkal jobban meg tudja érezni mások érzéseit, hangulatát, hisz ön ezen a nyelven sokkal jobban ért. És az érzelmek változhatnak is, ez nem csalódás, inkább tapasztalás. Ha kicsit könnyebben engedi el a múlt eseményeit, könnyebben teremt új ismeretségeket is. Ha még keresi a párját, vagy változtatni szeretne az életén, várjon kicsit. Önnek kell érzelmileg is készen állni egy új helyzetre!
 

.