Horoszkóp – 2012. január

2012.01.02. 09:40

A Kosok vessék bele magukat a párkeresésbe, a Halak pedig ne keverjék össze a szenvedélyt a szerelemmel!



Kos (március 21.-április 19.)

A legtöbb Kos békés, meghitt, családi körben eltöltött ünnepeket tudhat maga mögött, ami elégedettséggel és jókedvvel tölti el őket. Ez az energia még kitart a következő hetekben is. Párjukkal a szokottnál kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb hetek elé néznek. Ha egyedülállóak, itt az ideje, hogy belevessék magukat a párkeresésbe, most szerencse kíséri az ilyen irányú próbálkozásaikat,ha kisebb akadályok fel is merülnek eközben, ne adják fel, édesebb a siker, ha küzdelemmel jár. Hajlamosak lesznek januárban mindenki más érdekeit, akaratát a saját maguké elé helyezni, ami okoz Önökben némi feszültséget, de most ezen is könnyebben túltehetik magukat!

Bika (április 20.-május 20.)

A Bikáknak nem indul könnyedén az év eleje, családjukon belül anyagi gondok okozhatnak feszültséget és ez erősen rányomhatja a bélyegét a családtagok hangulatára, egymáshoz való viszonyulására.A szerelmi életük sem lesz most kiegyensúlyozott, egy párkapcsolatban áldozatokat kell hozni mind a két félnek, így Önöknek is, hogy az működjön.Ne csüggedjenek, a Bikákban elegendő energia van ahhoz, hogy a felmerült problémákat átlássák és hathatós megoldást találjanak ki rájuk. Lehet, hogy ez a szokásosnál most nehezebben megy, de ismét sikerülni fog, mint szinte mindig. Figyeljenek oda, hogy hogyan kommunikálnak a környezetükkel, lehet, hogy másokat megbánt, érzékenyen érint egy-egy könnyednek, viccesnek szánt megjegyzésük!

Ikrek (május 21. – június 20.)

A Ikrek magánélete kedvező lendületet vesz az év elején. Pozitív érzésekkel, érzelmekkel töltekezhetnek fel a családjukban, párkapcsolatukban, használják ki éppen ezért ezt a hónapot arra, hogy minél több időt töltsenek lehetőségeikhez mérten a szeretteik körében. Ha egyedülállóak, Ámor nyila elsuhanhat a közelben, csak észre kell venni, el kell kapni. Gördülékenyebben és kevésbé feszülten alakulnak a következő hetek, ha engedik mások akaratát, nézőpontját is érvényesülni, ellenkező esetben, most Önök kerülnek kis vesztesen a szópárbajokból, összeütközésekből! Figyeljenek oda a közlekedésben hatványozottan jobban, mint szoktak, különben nem feltétlenül lesz balesetmentes a hónap!

Rák (június 21.- július 22.)

A Rákoknak a január az év nehezebben átvészelhető hónapjai közé fog tartozni.
Kisebb vitákra, összetűzésekre, nézeteltérésekre kerülhet sor a családjukban, párkapcsolatukban egyaránt. Próbáljanak 10-ig elszámolni és nem visszaszólni, amikor érzik, hogy megy fel az idegességtől vérnyomásuk, nyeljék le inkább a sérelmeiket. Ez nehéz lesz, de okos enged, szamár szenved alapon így kisebb károkat fognak elszenvedni érzelmileg, lelkileg. A háttérből csendben irányítsák az eseményeket, ehhez most kellő energiát kapnak és helyesek lesznek a meglátásaik, intézkedéseik.
Körültekintően vegyenek részt a közlekedésben!

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)

Függőben levő ügyeit érdemes lenne most befejezni vagy lezárni, még akkor is, ha ezek kisebb anyagi veszteséggel vagy kiadással járnak. Vágyaik miatt most csalóka illúziókat szeretnének megvalósítani, gondolja át kétszer is, mielőtt lépne. Nagyon hasznos tanácsokat kap barátaitól, sőt még onnan is, ahol nem is számít segítségre. Igyekezzen derűs, baráti hangulatot teremteni otthonában, hívja meg ismerőseit egy-egy kellemes beszélgetésre, most nagyon fogja ezeket a találkozókat élvezni!

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Szívesen maradna még többet otthon, családja körében, nincs most kedve a folytonos jövés-menéshez. Próbálja meg kicsit átszervezni programjait, hogy több ideje maradjon saját magára is. Ne akarja, hogy minden az ön akarata szerint valósuljon meg, kicsit ebben is lehet visszahúzódóbb. Lehetnek kisebb félreértések környezetében, de biztos, hogy sikerül megoldania őket. Anyagi ügyeiben pozitív fordulat várható, érdemes figyelnie a kínálkozó lehetőségeket!

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Meg kell tanulnia jobban felvállalni érzéseit, akaratát, tetteit, vagyis saját önmagát. Most támogatást kap ehhez. Otthonában feszültség várható, régóta halogatott változásokat kellene megvalósítania, a Merkúr segíti ebben. Érdemes régóta dédelgetett álmait újból megfogalmazni, amelyik arra érdemes, most könnyen megvalósulhat. Az anyagi kiadásokkal vigyázzon, csak olyan tervet igyekezzen megvalósítani, ahol kreativitását, szépérzékét tudja kamatoztatni. Ne akarjon vezető pozícióba kerülni, a megvalósításhoz kérje kollegái, barátai, családja segítségét!

Skorpió (október 23. – november 21.)

Lendületesen szeretné kezdeni az újévet, de valahogy nem jönnek össze most az előre eltervezett dolgok, legalábbis nem úgy, ahogy ön kitalálta. Lehet, hogy ezért feszültebb lesz, képes lesz apróságokon is megsértődni. Igyekezzen kicsit lehiggadni, sokkal többet ér el akkor, ha környezete támogatását, bizalmát élvezi, mintsem haragban legyen mindenkivel. Meg kell értenie, hogy most otthona, családja a legfontosabb. Legyen velük sokat, szervezzenek még több közös programot, és ha kell, változtassanak pár dolgon, de csakis akkor, ha azt közösen akarják!

Nyilas (november 22. – december 21.)

A Nyilasok szerencsésen indítják az új évet, kapcsolataik és átgondolt terveik most egyfajta biztonságot nyújtanak nekik, hiszen a Vénusz kedvező hatására hosszabb távon anyagi gyarapodásra számíthatnak. A Neptún és Szaturnusz sugárzása miatt viszont mindezt nem kapják ingyen, nem elég az elhatározás, komoly következetesség és áldozatvállalás árán érhetnek csak célt és útközben nem egyszer mérlegelniük kell majd, mi az a mi fontos számukra és mi az amiről, ha fájó szívvel is, de le tudnak mondani. Vigyázat, most könnyen eshetnek új szerelembe, de jobb ha tudják, a most kialakuló kapcsolat, kapcsolatok végső soron jelenlegi párjuktól való végleges elszakadást eredményezhetik!

Bak (december 22. – január 19.)

A Bakok számára komoly változással indul az új év, munkahelyet váltanak illetve munkájukban történik komoly változás vagy párkapcsolatukkal kapcsolatban kényszerülnek döntő lépés meghozatalára. A szabadság számukra most kétélű fogalom, az egyedülállók számára most terhes lehet a magány, a párkapcsolatban élők viszont pont a kötöttségek ellen tiltakoznak, attól szabadulnának. Újévi fogadalmaik megtételével még várjanak, ugyanis a mostani elhatározások szélmalomharc kezdetét jelentenék, folyamatosan gátakba ütköznének, ami komoly frusztrációt váltana ki a továbbiakban. Rövid távú elhatározásaikból azonban ne engedjenek, a Mars támogató hatásának köszönhetően ugyanis most lehetőségük van megvédeni saját érdeleiket! Ha tehetik januárban töltsék több mozgással, sporttal, síeléssel a hétvégéket, de szabadságot most nem érdemes kivenniük, vagy fogadják el, hogy nem lesz zavartalan a pihenésük!

Vízöntő (január 20. – február 18.)

A Vízöntők jól mérték fel a januári teendőiket, és távolabbi terveik megvalósulását is segítheti egy olyan lehetőség, amit egy régi ismerős ajánl fel számukra. Ennek hatására anyagi helyzetük változása várható, de ne ugorjanak fejjel a kútba, a most oly rózsaszínnek tűnő kép, a tények ismeretében akár negatív irányba is fordíthatja az eseményeket. A hónap során komoly feladat lesz, hogy megtalálja az arany középutat a barátok és a család között, ha a barátok mellett dönt a párjával, családjával szemben lesz lelkiismeret furdalása, ha nem mozdul otthonról, akkor pedig a kötelességeit érzi majd túlságosan terhesnek. Komoly terveiket, elhatározásaikat most támogatják a csillagok, itt az idő, hogy eldöntsék, hogy vágyaik megvalósulása érdekében miről tudnak lemondani, de most ne bízzák ezt az időre, különben nem lesz választási lehetőségük, hanem kénytelenek lesznek elfogadni a sors kezét!

Halak (február 19. – március 20.)

A Halak számára komoly fordulatot hoz a január, vagy munkájukban történik váltás vagy párjukkal, házasságukkal kapcsolatban állhat be fordulat. Ha régóta kacérkodnak egy új vállalkozás vagy a házasság gondolatával, akkor itt az idő, most mindegyiket segítik a csillagok, lovagolják meg a lehetőséget! Páratlan Halak most vigyázzanak, hiszen akaratlanul is olyan döntést hozhatnak, ami hosszú időre magányossá teheti őket és ne keverjék össze a szenvedélyt a szerelemmel! Az újévi lendületből azonban fogjanak vissza, próbálják elkülöníteni az egójuk által diktált vágyaikat és inkább bízzák magukat megérzéseikre, intuícióikra, hiszen önös célú terveiket most innen is, onnan is meglékeli a sors, éppen ezért, ha nem akarják magukat frusztráltnak érezni, akkor ne próbálják véghez vinni saját akaratukat, hanem figyeljenek a jelekre és ússzanak együtt az árral!

.