Heti horoszkóp 2021. július 12. – július 18. – Új irányt vehet az élet

Horoszkóp minden hétre

HoroszKópé

2021.07.10. 18:00

Az Oroszlán most pontot tehet egy fontos ügy végére, a Mérleg nem ismer lehetetlent. Heti horoszkóp.

Kos - heti horoszkóp

A hét első felében személyes kötelékeid intenzívekké és izgalmassá válhatnak, melyben nagy része lehet annak a lendületnek is, amely most belőled árad. Keress alkalmat arra, hogy szenvedélyedet levezesd valahol, olyan módon, hogy ne sebeket, hanem örömet okozz vele másoknak és önmagadnak is. Ezek a napok kiválóak arra is, hogy valami friss dologba fogj bele. Ha pedig eddig haboztál valakivel kapcsolatban, most ennek is vége lehet.

A hét második felét a tűz és a dinamika uralhatja körülötted, ami megnyilvánulhat a magánéletben is, de jó eséllyel a munkádra lesz igazi hatása. Lesz majd, aki könnyedén felveszi a ritmust és jó partnernek bizonyul ebben, de számolnod kell olyanokkal is, akiket kifejezetten irritál az erőteljes iram, amit most diktálsz. Ez utóbbiak lesznek azért kevesebben. >>> Horoszkópból van még több is itt

Bika - heti horoszkóp

A hét első felében egyfajta kettősség jellemezheti a hangulatodat. Az egyik pillanatban még lelkesedsz valakiért, vagy valamiért, aztán ez hirtelen megváltozhat egy hír, vagy esemény hatására. Igyekezz tompítani, legalább külsőleg ezeket az ingadozásaidat és csak akkor mutass a külvilág számára is valamit ebből, ha már kialakult a végső álláspontod.

A hét második felében az életed egy fontos területén megláthatod a lehetőséget egy változásban és amennyiben sikerül rugalmasan viszonyulnod a dolgokhoz, hirtelen komoly lehetőség kapujában találhatod magadat. Most lehetőséged nyílik arra is, hogy előléptetést, vagy kedvezőbb pozíciót harcolj ki egy alku során. Élj vele! >>> Horoszkópból van még több is itt

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.