A hónap első időszakában lelkesedésed és kreativitásod azt eredményezheti, hogy különösen jó benyomást teszel olyan emberekre is, aki mindeddig nem sokat tudtak rólad. Előfordulhat az is, hogy ennek eredményeképpen egy olyan ajánlat kerül eléd, amelynek nagyon nehezen tudsz ellenállni és talán nem is kell. Mindez ékes bizonyítéka lehet annak, hogy a pozitív viselkedés megnöveli a siker lehetőségét is.
A hónap közepén elképzelhető, hogy egy időre el kell hagynod a komfortzónádat és olyasmit is meg kell tenned, vagy éppen olyan helyre kell utaznod, amely mindeddig ismeretlen volt számodra. Mindezekért azonban a jutalom is jóval kecsegtetőbb lehet, mintha a jól megszokott keretek között tevékenykednél. Hiába, valamit, valamiért, ahogyan a szólás mondja.
A hónap végén örömteli hírek érkezhetnek a családi körből, ami alkalmat ad egy kis összejövetelre, együttlétre olyanokkal is a szeretteid közül, akikkel amúgy ritkábban hoz össze a sors. Használd ki ezeket az alkalmakat beszélgetésekre és információcserére, melyek közül könnyen lehet, hogy valamelyiknek sokkal nagyobb hatása lesz az életedre, mint várod. >>> Itt a heti horoszkóp is
A hónap elején duplán kell odatenned magadat, hogy ugyanazt az eredményt érd el, mint az előző időszakban. De ha ez még nem lenne elég, most egy ügyben bizonyítanod kell ártatlanságodat és rátermettségedet is. Valaki megpróbál nyomást gyakorolni rád, hogy saját céljait elérje, de nem szabad felülnöd a provokációnak. Ragaszkodj a saját elképzeléseidhez és vidd is végig a dolgokat úgy, ahogyan jónak látod.
A hónap közepén a magánéleted menedzselése több energiába kerülhet, mint az megszoktad, de szerencsére ezen a területen senkitől sem kell tanácsot kérned. Amit nem tudsz megoldani a személyes varázsoddal, azt elvégzi helyetted egy kellemes smink és egy csinos ruhadarab. Ezekben a napokban fontos döntésekre kerülhet sor, melyet szerződések aláírása követhet majd. Ha most alkalmad nyílik kedvezmények kikényszerítésére, élj a lehetőségekkel.
A hónap végén egy utazás várhat rád, melyet neked kell megszervezned. Koncentrálj minden részletre, mivel az ajánlatok egy része rejtett költségeket tartalmazhat, melyek az apró betűs részekben szerepelnek majd. Ezekben a napokban csábító ajánlatot kaphatsz egy idegentől, ami igazán növeli az önbizalmadat, de azt el kell döntened, hogy a hosszú távú kapcsolatot, vagy a kétségtelenül rövidtávon izgalmasabb kalandot választod-e. >>> Itt a heti horoszkóp is