Hősi halottakról emlékeztek meg a Vas megyei Ostffyasszonyfa hadifogoly-temetőjében

2011.11.02. 15:45

Több mint tízezer, az első világháború idején magyarországi hadifogságban elhunyt olasz, román, szerb, litván és orosz katonáról emlékeztek meg szerdán a Vas megyei Ostffyasszonyfa határában lévő hadifogoly-temetőben.

Több mint tízezer, az első világháború idején magyarországi hadifogságban elhunyt olasz, román, szerb, litván és orosz katonáról emlékeztek meg szerdán a Vas megyei Ostffyasszonyfa határában lévő hadifogoly-temetőben.

Az első világháború idején a vasi község határában működött az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadifogolytábora, amelyben egy időben 35-40 ezer embert tartottak fogva, négy év alatt legalább 160 ezret. A tábor lakóit járvány tizedelte meg.
A katonai tiszteletadás mellett tartott gyászmegemlékezésen Bíró László katolikus püspök, katonai ordinárius mutatott be szentmisét, a történelmi társegyházak képviselői pedig ökumenikus igeliturgia keretében imádkoztak a hadifogságban elhunyt katonák lelki üdvéért.

Bíró László szentbeszédében hangsúlyozta: "a holtak tisztelete őrzi bennünk az emlékezés kultúráját, ez pedig különösen fontos egy olyan korban, amikor egyre inkább az az ítélet hangzik el velünk szemben, hogy csak a pillanatnak élünk, a múlttal és a jövővel alig törődünk".

Szavai szerint a haditörvények is megfogalmazzák, hogy az elfogott ellenséggel, a sebesültekkel úgy kell bánni, hogy megőrizhessék emberi méltóságukat, a háborúban a legyőzötteket is tisztelet illeti meg.

"Minden temetőlátogatás arra hív bennünket élőket, hogy helyesen éljünk, önzetlenül szeressünk és jól haljunk meg" - fűzte hozzá.

Obrecsány Mihály nyugállományú ezredes, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület titkára beszédében kiemelte: a háborúban mindkét oldalon olyan katonák álltak, akik hazájukat védve esküjükhöz híven a végsőkig teljesítették a kapott parancsot, és ha kellett, életüket is feláldozták.

"A halott katona nem ellenség, hanem hősi halott" - mondta.

Az ünnepség résztvevői megkoszorúzták a temetőben álló világháborús hősi emlékművet.
 

.