Hűségtúrán vett részt a honvédelmi miniszter Vasban

2012.07.01. 11:30

Kevéssé ismert, hogy Szombathelytől néhány kilométerre volt néhány falu, amely nem nyugodott bele a trianoni döntésbe és három évnyi leszakadás után elérte, hogy mégis Magyarországhoz tartozhasson.

Érdekesség, hogy e falvak lakosainak többsége nem is magyar, hanem horvát és német nemzetiségű volt és az ma is.

Ennek emlékére szervezett idén hagyományteremtő szándékkal a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület lovastúrát, melyen Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vett.

A túra állomásai Narda, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti volt.

A túra egyik első állomásán a mintegy ötszáz lelket számláló Nardán a helyiek nevében Glavanics Krisztina Narda polgármestere köszöntötte a minisztert. A polgármester kiemelte, Nardán minden embernek, legyen az horvát vagy magyar közös jellemzője a magyar haza iránti szeretet.

Hende Csaba beszédében elmondta, otthon érzi magát Nardán, hisz nem először jár itt és vélhetően nem is utoljára.

„Mindenkinek van egy darabja az országból, a hazából, aminek gondját kell viselje és most éppen azt ünnepeljük, hogy az Önök nagy- és dédszülei bátor döntést hozva ellentmondva a trianoni békediktátumnak nem engedték meg, hogy elszakítsák ezt a falut Magyarországtól.” - mondta a miniszter.

Hende Csaba a továbbiakban méltatta a helyiek kiállását és hozzátette, a hála legmagasabb foka jár ki az ittenieknek ezért.

A miniszter ezek után megkoszorúzta a helyi Trianoni-emlékművet, majd a menettel kocsin a túra következő állomására, Felsőcsatárra hajtott.

.