Ilyen időjárás várható csütörtökön.
Átmeneti felhősödés jön, de északkeleten tartósabban is borult maradhat az ég. Az ország nagy részén holnap 12-18 fokra melegszik fel a levegő, de a felhősebb tájakon csak 10 fok körül alakul a csúcsérték. Azonban ez még így is magasabb a sokévi átlagnál.
Csütörtökön kezdetben sok lesz a felhő fölöttünk, majd napközben nyugat, délnyugat felől csökken, felszakadozik a felhőzet és egyre többfelé süt ki a nap. Kisebb eső, egy-egy zápor reggel, reggel főként északon, északkeleten, majd az esti órákban északnyugaton fordulhat elő. Többfelé élénk, délen erős lehet a nyugati-délnyugati szél.
Hajnalban 0°C és +8°C közötti hőmérsékletre számíthatunk, délután pedig az ország nagy részén 11-17°C közötti hőmérsékletet mérhetünk, de az északkeleti határ közelében ettől pár fokkal hűvösebb lehet.
Csütörtökön ugyan nem várható front felettünk, de az ország nagy részén az évszakhoz képest enyhébb idő miatt melegfronti tünetek jelentkezhetnek. Az érzékenyek körében ilyenkor előfordulhatnak a következő panaszok:
Az északkeleti tájakon ugyanakkor gyenge hidegfronti tünetekre panaszkodhatnak az ott élők. Náluk fejfájás és migrén is előfordulhat.
Öltözzünk rétegesen, mert a reggeli órákban könnyen megfázhatunk. A napos tájakon élők hangulata és közérzete pedig javulhat.
Az immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről!