Folytatódik a szeles idő.
Folytatódik a tavasziasan enyhe és szeles idő a jövő héten is. Hétfőn még északnyugati, majd keddtől már a nyugati, délnyugati szél okoz erős, viharos széllökéseket. A hőmérséklet-, és csapadékviszonyokban viszont leginkább a jövő hét végétől körvonalazódik változás.
Hétfőn délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre inkább a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett. Délelőtt még lehet elvétve kisebb zápor, később csapadék már nem valószínű. Az ország délnyugati harmadán jobbára mérsékelt marad a légmozgás, másutt azonban erős, viharos lesz az északnyugati, nyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélárnyékos délnyugati és északkeleti tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 10 és 19 fok között várható.