Időjárás-előrejelzés csütörtök
Erőre kap a délies szél, ami beleharap a hidegpárnába, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A magasban érkező egyre enyhébb légtömeg és a talajközeli (még) fagyos levegő kombinációja azonban a legveszélyesebb csapadékfajta kialakulásához vezethet...
Csütörtökön túlnyomóan borult, párás, foltokban ködös marad az idő, de a Dunántúlon már lehetnek kevésbé felhős periódusok is. A szitálás, ónos szitálás, hószállingózás mellett éjszaka a középső országrész fölött újabb csapadékzóna képződik, amely idővel kelet felé terjeszkedik, tevődik.
Több helyen számíthatunk ónos esőre, havazásra, amelyet déli, délnyugati irányból egyre nagyobb területen vált majd eső, de az Északi-középhegység északi völgyeiben még csütörtökön a nap második felében is a hó lehet a jellemző csapadékforma.
Eközben csütörtök délutántól - nagyobb eséllyel a déli országrészben - záporeső, eső is előfordulhat. Hajnaltól főként a nyugati és déli tájakon élénkül meg a déli, délkeleti, majd az északiasra forduló szél, amit főként a Nyugat-Dunántúlon olykor erős lökések kísérhetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2 fok között alakul, több helyen az éjszaka első felében állhat be a minimum.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a délnyugati, nyugati országrészben már általában 6 és 14 fok között várható, de északkeleten, keleten továbbra is hűvösebb lesz, az Északi-középhegység térségében 0 fok körül maradhat a hőmérséklet.