Időjárás-előrejelzés csütörtökre.
Egy széteső hidegfront éri el hazánkat, emiatt az éjszakai órákban és csütörtökön főként a keleti harmadban több helyen fordulhat elő csapadék. Hajnaltól az északnyugati szél is egyre nagyobb területen erőre kap, a Dunántúlon olykor viharossá is fokozódhat. Péntektől megnyugszik időjárásunk, és egyre melegebb levegő áramlik fölénk.
Mindenhol erősen megnövekszik, majd északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, ezért csütörtökön sok napsütés várható a gomolyfelhők mellett. A keleti harmadban azonban felhősebb maradhat az idő, eső, záporeső is ott várható több helyen, napközben zivatarok is kialakulnak, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.
Ezzel szemben nyugatabbra csak helyenként lehet futó zápor. Az északnyugati szél élénk, hajnaltól egyre többfelé erős, a Dunántúlon csütörtökön nagy területen viharos lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 17 és 24 fok között alakul, a Duna-Tisza közén lesz a melegebb, az északkeleti határ közelében a hűvösebb idő.