Vasárnap többfelé záporok, zivatarok alakulhatnak ki, helyenként heves vihar sem kizárt. A jövő hét közepétől egyre több helyen visszatérhet a kánikula.
A vasárnap átvonuló hidegfront még hullámot vet térségünkben, így ismét kedvezővé válnak a feltételek a záporok és zivatarok kialakulásához, ugyanakkor nem mindenhol kell csapadékra számítani. A jövő hét során fokozatos melegedés kezdődik, a hét közepétől pedig egyre több helyen kánikulai idő várható.

Észak felől szakadozott felhőzet érkezik, amely napközben dél felé helyeződik, miközben sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződés indul. Délelőtt még csak elszórtan fordulhat elő csapadék, délutántól azonban egyre több helyen alakulhat ki zápor vagy zivatar. A legkisebb eséllyel az ország északkeleti részén lehet csapadék, míg délnyugaton akár heves zivatarok is kialakulhatnak.
A nyugati, északnyugati szél főként az északi és északkeleti tájakon élénkülhet meg, helyenként erős lökések is előfordulhatnak. Zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 17 fok között várható, a hidegre hajlamos északkeleti helyeken lesz hűvösebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 24 és 28 fok között valószínű.