Így ültessünk ősszel gyümölcsfát! - Népszerűek csonthéjasok

2011.11.16. 09:03

A fő ültetési szezon éppen ezekben a hetekben van.

Az egyik népszerű birs

A gyümölcsfák nem csak a szemnek szépek, de nem kevés gazdasági hasznot is hoznak egy családnak. A szombathelyi Prenornál voltunk tanácsokért.

 „A gyümölcsfákat általában két kiszerelésben lehet megvenni a faiskolákban: konténeresen vagy szabad gyökérrel. Ez utóbbinak most van a fő ültetési szezonja, mivel a fa életében nyugalmi állapot van” – mondja a helyszínen Szabó Béla, a Prenor Kft. árudájának vezetője, a késő ősszel is igencsak hangulatos növények között sétálgatva.
 
Őrenor Áruda ősszel
 
A gyümölcsfaiskolákban az első fagyok megérkezése után, a lombhullást követően termelik ki a csemetéket, majd a szabadgyökerű kis fákat bevermelik – tudjuk meg.
 
Az ültetéshez most éppen optimális időszak van: már megjelentek az első fagyok, de tartósan még nem fagy, a talaj könnyen megmunkálható. Ha olyan az időjárás, az ültetést akár decemberben vagy januárban is el lehet végezni.
 
Hogyan ültessük el a fákat?
 
Ássunk körülbelül egy fél méter x félméteres gödröt és vágjuk vissza gyökerek körülbelül egyharmad részét.
 
A gödör aljába tegyünk egy kis istállótrágyát, rá öt centiméternyi földet. Erre ültessük rá a fát, majd iszapoljuk be alaposan. Átlagos talaj esetén nyugodtan töltsük vissza a régi földet.
 
Magyar kajszi, bevermelve
Magyar kajszi, bevermelve
 
Ezzel gyakorlatilag készen is vagyunk, a koronát most ne metsszük meg, majd csak tavasszal. (Ezt a hibát nem ritkán elkövetik az amatőr kertészek.)
 
A tél folyamán az öntözés felesleges. Télen általában van annyi csapadék, hogy a fácska tavaszig békésen elvan az új helyén; igaz, tavasztól majd ne felejtsük el a heti egyszeri bőséges öntözést.
 
Szabó Bélát megkértük, hogy a széles választékból olvasóinknak ajánljon néhány szabad gyökerű gyümölcsfát ültetésre.
 
A Prenor áruda vezetője elöljáróban elmondja: a csonthéjasok nagyon népszerűek, ez valószínűleg a gazdasági helyzetből is adódik. 3-4 kiló gyümölcs árából megvan a csemete, a további termés pedig már jutalom.
 
A Prenor áruda TOP ajánlata:
(szabad gyökerű gyümölcsfa csemeték)
 
  1. Magyar kajszi

 az oszrákok is ezt viszik
Kajszi: az oszrákok is ezt viszik

Az eladási listák élén áll. A hazai vásárlókon kívül az osztrákok is felfedezték (maguk között úgy hívják, hogy „ungarische beste”) és ők nagy számban viszik. Nagyon gyorsan termőre fordul. Ha most valaki elülteti, 2-3 év múlva már lesz termés rajta.
 
  1. Kopasz barack vagy nektarin
Nagyon rövid idő múlva már szüretelhetjük a nektarint
Nagyon rövid idő múlva már szüretelhetjük a nektarint
 
A kopasz barack körülbelül egy évtizede érkezett Magyarországra, azóta egyre jobban hódít. A Prenornál legnépszerűbb típusa a „Flavortop”. Hasonlóan a kajszihoz, ez is nagyon gyorsan termőre fordul.
 
  1. Birs
Az egyik népszerű birs 
Az egyik népszerű birs
 
A fogyasztók újra felfedezik ezt a korábban kissé elfelejtett gyümölcsöt, mivel a biotáplálkozás egyik alapjának számít, magas a rosttartalma és kiváló kompót alapanyag. Több fajtát is forgalmaz belőle az áruda. 3-4 év múlva fordul termőre. Metszéssel kis fává, vagy nagy bokorrá is alakítható.
 
PRENOR Kertészeti és Parképítő Kft.
Cím: 9700 Szombathely, Béke tér 1.  
 Tel.: 94 /330 791   70/338 6302
 E-mail : aruda@prenor.hu
 

 

.