Indul a „fürdő bora” kampány: Sárvárnak már van

2011.02.01. 19:55

Új kampányt indít el a sárvári fürdő „Magyar bort minden fürdővárosba!” címmel. Ennek célja, hogy minden olyan fürdővárosnak legyen „saját” bora, ahová nagyobb számú hazai és külföldi turista is érkezik. A fürdő borát kóstolhassák meg azok a vendégek, akik ezekre a helyekre előszeretettel járnak, de egyébként nem látogatják túl gyakran a hazai borvidékeket.

A turisták csak két százaléka jár bortúrákra, ennek növelésében segíthetnek azok a fürdővárosok, amelyek egy-egy fontosabb borrégió közelében vannak. A fürdők támogatása már csak azért is ráfér borászokra, mert nagyobb forrásaink köré már nagyon jól kiépült az a szállodai infrastruktúra, amelyekhez hasonlókkal nem igazán rendelkeznek a borrégiók – állította közleményében Vancsura Miklós, a kampány kiötlője, a sárvári fürdő igazgatója.

Érdemes a fürdő boraként olyan terméket választani, amely egy szomszédos megyéből, régióból érkezik – mondta Vancsura. Így akár egy-egy hosszabb fürdő-régióban való tartózkodás alatt arra is van lehetőség, hogy a közeli megyékbe is kisebb-nagyobb kirándulást tegyenek a vendégek. Kezd divatba jönni Magyarországon a borturizmus: egyre több és igényesebb a vendég. Megjelentek a minőségi szolgáltatók, a további fejlődéshez azonban nagy szükség lenne a közös fellépésre, akár más turisztikai szegmensekkel. Egyes felmérések alapján a teljes belföldi turizmusnak néhány százalékát teheti ki a borturizmus. Ez a meglehetősen alacsony szám növelhető lenne, ha a híres fürdővárosainkban is reklámoznának egy-egy borrégiót vagy pincészetet.

A fürdők támogatása már csak azért is ráfér borászokra, mert nagyobb forrásaink köré már nagyon jól kiépült az a szállodai infrastruktúra, amelyekhez hasonlókkal nem igazán rendelkeznek a borrégiók. A fürdőknek is jól jöhetnek a borászok által kínált lehetőségek, hiszen egyre több turista igényel olyan többletszolgáltatásokat, programokat, amelyek nem fürdőzéssel kapcsolatosak. Nekik kiváló programlehetőség lehet egy-egy közelebbi pincészet meglátogatása.

A sárvári termálfürdő büszkélkedhet elsőként „saját” borral. A fürdő borának idén egy Pogányvári Cabernet Sauvignont választottak, amely igen kelendő a hazai borpiacon – mondata Bezerics Csaba, a Bezerics-Németh borház főborásza. Pogányvár egy régi történelmi zalai borászati terület, ahol hagyományos módon kézműves borokat készítettek. A mostani bor is ilyen módon készült, fürtválogatással modern eszközökben hagyományos technológiát használva. A pincészet híres a Bakonyi Károly által nemesített cserszegi fűszeres fajtáról is, amely lassan hungarikummá válik.

A kreatív koncepciót kidolgozó A-Z Produkció ügynökség szerint a magyar pincészetekre ráfér a kommunikációs segítség. A hazai fürdők többsége jobban kihasználja a marketingben, kommunikációban rejlő lehetőségeket. A borászok inkább saját maguk írják PR anyagaikat, ad-hoc jelleggel vásárolnak médiafelületeket és csak nagyon ritka esetben bízzák rá magukat ügynökségekre.

Éskovács Péter, az A-Z Produkció PR-divíziójának igazgatója szerint a korábbi évek hazai, közösségi bormarketinggel kapcsolatos kampányai sem voltak igazán eredményesek, csak a legritkább esetben voltak hatással a borfogyasztási szokásainkra.

.