Az alkotásai tények és nem kérdések. Mégis T. Takács Tibor az egyik leginkább elgondolkodtató művész.
Meglátogattam a műhelyében.
Egyszer azt mondtad, hogy negyedikes korodban ismerkedtél meg Leonardóval.
Igen, napköziben lerajzoltam Leonardo da Vinci Sziklás Madonnájából az angyalt. Az volt az első rajzom. Akkor, gyerekfejjel zseniálisnak tűnt. Aztán volt, hogy küldtem rajzokat versenyre, de állandóan visszaküldték őket azzal az indokkal, hogy ezeket nem gyerek rajzolta. Mióta az esze-met tudom képzőművész szerettem volna lenni.
Mégis a szombathelyi Gépipari Szakközépiskolába, az akkori Latinkába jártál.
Oda vettek fel. Mivel a rajz foglalkoztatott, a tanulás nem volt az erősségem. A szüleim nem engedtek el Pécsre, Szegedre vagy Budapestre művészeti iskolába, édesapám azt mondta, hogy ha tehetséges vagyok és kitartó, később úgyis felvesznek a képzőművészeti főiskolára. Igaza lett.
Éltél egy ideig Pesten is.
Hat évet, de sokfelé jártam. Főiskola alatt például minden nyáron portrékat rajzoltam a görög szigetektől a Bodeni-tóig. Más befektette a pénzét, én meg arra használtam fel, hogy feléljem. Utána hazajöttem.
Miért költöztél vissza Szombathelyre?
Ott maradhattam volna Budapesten vagy Németországban, mehettem volna bárhova, de lokál patrióta vagyok. A család az első, Szombathelyen érzem otthon magam. Ha elutazom, jó visszajönni.
Neked mi számít képzőművészetnek?
Alkotni, alkotni és alkotni…
Te a hétköznapokból inspirálódsz. Otthon ülsz egy kávé mellett, és kitalálod, hogy fosszíliát csinálsz egy tükörtojásból, esetleg egy serpenyőben megsütöd a Balatont?
Mindig kávéházban kávézom. Reggel felkelek és a kávé az első, harminc éve így van. A múltból ritkán táplálkozom, a jelen inspirál, amely állandó megújulásra kényszerít. Életmódomból adódóan rengeteg emberrel vagyok kapcsolatban, a találkozások, a napi beszélgetések, elkapott pillanatok, életképek, minden napra új alapot adnak alkotásaimhoz.
Ha bejön valaki a műtermedbe és nem ismer, milyen hatást keltesz?
Mindenki sokkot kap. De amint belemerül abba a játékba, amit kezdeményezek, onnantól kezdve nyert ügyem van. Megsúgom: az emberek nagy hányada belemegy a játékba.
Tudsz komoly lenni?
Tudok, ha kell. De amúgy minek lennék az?
Mennyire figurázod ki magad?
Ugyanúgy én is benne vagyok minden képben. A hétköznapi történéseket fricskázom, amik engem is körülvesznek. Ezek néha Ludas Matyi-szintű poénok, mégis működnek, mert megvalósításuk zseniális.
A Szombathelyi Képtárban nyílt Spejz-show-n nemrég azt mondtad, hogy akkor sikerül jól egy alkotásod, ha te is nevetsz rajta.
Rengeteget nevetek, az a legjobb, mikor van egy agymenésem, másnap bejövök a műterembe és fogom a fejem, mit csináltam már megint.
Letör, ha rossz kritikát kapsz?
Annyira a saját magam világában élek, hogy nem érdekel mások véleménye. Nem akarok senkinek megfelelni, ami bennem van, azt adom ki. A tárgyaim a szórakoztatásról szólnak. A trendek jönnek-mennek. Mióta ezzel foglalkozom, annyi menő stílus volt, annyi menő kiállítóhely, de én még mindig itt vagyok és csinálom. Nem akarom megváltani a világot a művészetemmel, csak szórakoztatni.
Jól lehet élni ma a művészetből művészként?
Ha van szerencse, tehetség, még egy kis szerencse, kitartás és még egy kicsivel több szerencse, akkor igen.
Volt egy Dolce Vita nevű sorozatod. A te életedben mit jelent a kifejezés?
Az egész életem erről szól. Mindig szerencsém volt, folyton azt csináltam, amit szerettem. De a dolce vita nem arról szól szerintem, hogy minden happy. Ha „Az édes élet” című filmre gondolunk, ott is látszik, hogy Anita Ekberg Sylviája sem volt felhőtlenül jókedvű mindig.
Most mi foglalkoztat leginkább?
A napi jólét, valamint az ötleteim megvalósításának előkészületei a következő évre.
Van idő, amikor kikapcsolsz?
Nincs, én ebben élek huszonnégy órán át. Két gyerek vár otthon, mikor bámulok magam elé, a feleségem néha rám szól, hogy térjek vissza a valóságba és vigyem ki a szemetet.
A gyerekek örökölték a tehetségedet?
Mindkettőben benne van, nem bánnám, ha művész pályára lépnének, mert szerintem annál nincs szebb szakma.
Hol lesz a közeljövőben kiállításod?
Decembertől a szombathelyi Isis Galériában, „Ajándékok karácsonyra” címmel.
(A cikk eredetileg az Alon Café 2014. decemberi számában jelent meg)