Elhunyt Kertész Imre

2016.03.31. 09:24

Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál - tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t.

Kertész Imre az elmúlt hónapokban betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket tartalmazó A néző című utolsó könyve sajtó alá rendezésében. Kertész Imrét a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Sorstalanság című regénye 1975-ben jelent meg, 2002-ben Nobel-díjjal tüntették ki írói munkásságáért.

A fénykép 2005. november 18-án készült Budapesten, a Művészetek Palotájában, ahol az író felolvasást tartott Sorstalanság című regényéből. Fotó: Nándorfi Máté

.