Állandó kiállítás kapott Nagy Gáspár költő Bérbaltaváron

2013.10.02. 11:14

Állomása lehet egy rövid irodalmi emléktúrának.

Nagy Gáspár emlékét őrzi az az állandó kiállítás, amely a Kossuth-díjas költő felújított szülőházában nyílt meg és e hét hétfőtől látogatható a Vas megyei Bérbaltaváron.

    A szülőházat uniós pályázati támogatással sikerült felújítania a vasvári Nagy Gáspár Alapítványnak, a kiállítást pedig, amely számos kéziratot, fotót, személyes használati tárgyat mutat be, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia segítségének köszönhetően tudták megrendezni - mondta H. Bagó Ilona, a Petőfi Irodalmi Múzeum osztályvezetője, a kiállítás kurátora kedden az MTI-nek.

    Mint kiemelte, a kiállítás közelebb hozhatja az embereket Nagy Gáspárhoz, aki ezernyi szállal és nagy szertettel kötődött szülőföldjéhez, és akinek erős hitét, erkölcsi meggyőződését, ha kellett, a hatalommal való bátor szembehelyezkedését is jól tükrözik versei.

    A parányi vasi községben található Nagy Gáspár Emlékház egyik állomása lehet akár egy rövid irodalmi emléktúrának is, hiszen messze esik Csöngén Weöres Sándor szülői háza és Nagy László iszkázi emlékháza.
.