Úgy tűnik, már az idő sem a régi

2015.04.06. 11:36

Előadáson jártunk a szombathelyi Iseumban.

Az idő egy elvont fogalom, bár mindenki megéli valamilyen szinten. Hol lassabbnak, hol pedig gyorsabbnak érezzük a percek múlását.

Miként is gondolkodott az ember a történelem során az időről? Hogyan határozta meg ez az életét? – ilyen és még hasonló kérdésekre kerestük a választ Sümegi Istvánnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanárának előadásán, amelyet az Iseumban tartott „A tér és az idő”  címmel.

– Azt hiszem, minden kultúra rendelkezik evidenciákkal, amiket egyrészt tudunk, másrészről pont ezért nem beszélünk róluk. Az idővel is így vagyunk. Egyfelől ez egy bonyolult absztrakt fogalom, másfelől, azonban mindannyian tudjuk, hogy mi az idő, benne élünk, mindenki figyeli az óramutató állását, beosztja a napját, a hetét, az életét  – kezdte el mondani.

– A modern nyugati ember az időt egy lineáris vonalként képzeli el, ami valahonnan tart valahová. Ezen a vonalon helyezkednek el az események vagy egymás mellett, vagy egymást követően, és ezek visszafordíthatatlanok. Tehát ami egyszer megtörtént, az többet már nem fog. Az idő mindig előre megy. 

Ám ez nem volt mindig így, ugyanis ha körül nézünk az antik világban, akkor azt látjuk – talán egy-két kivételtől eltekintve –, hogy az emberek nem tekintették az időt lineárisnak.

Fotó:www.vilagbiztonsag.hu

Ciklikus időfelfogásban az idő egy körként ábrázolható, ahol minden újra és újra ismétlődik. Ezt testesíti meg például az saját farkába harapó kígyó (uroborosz) szimbóluma.

– Azok a civilizációk, amelyek ciklikusnak gondolják az időt, általában egy úgynevezett archetipikus eseménysorral számolnak. Van valamilyen mítosz, ami sok bonyolult történeten keresztül elmeséli a világ történetét. Ezek a mítoszok – bár furcsán hangzik – az idő megszületése előtt történnek. Az idő akkor indul, amikor a világ keletkezik, következésképpen a világ keletkezéséért felelős események nincsenek még benne annak keletkezésében – hangsúlyozta Sümegi István. 

– A ciklikus időben élő ember úgy tekint az életének a legfontosabb eseményeire, mint az archetipikus eseménysor ismétlésére. Amikor történik valami, akkor ő igazából szerepet játszik. Úgy tekint magára, mint aki ismétli az archetipikus eseményt, illetve azt a személyt, akivel korábban már megtörtént az, mint ami épp vele – folytatta. 

A ciklikus időfelfogásban az idő végtelennek tekinthető, a ciklusok pedig lezáratlanok. Vagy ha mégis lezártnak tekintik őket, akkor sok-sok ciklust követően képzelnek el valamiféle világvégét. De hogyan is egyenesedik ki a kör?

Az egyetem tanára szerint ez az ókori zsidó civilizációhoz köthető, ahol az archetipikus cselekvés nem az idő előtt van, hanem már benne. Ez pedig nem más, mint Egyiptomból való kivonulás, ami mivel az időben van, ezért nem fog ismétlődni. Erre az egyszeri eseményre rárakódik még az a gondolat, hogy egyszer vége lesz a világnak, megvalósul egyfajta utolsó ítélet.  

Végül szó esett az állandó idő érzékeléséről is, amikor az egyénnek úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Jó példa erre az unalom. Ilyenkor öt perc is soknak tűnik, mert az illető számára nincsenek olyan fontosabb események, amik az időt tagolnák, előre vinnék .  

Az Iseum előadás sorozata április 30-án 18 órakor folytatódik majd. A következő téma az ókori ember természetképe lesz. 

.