Megemlékezést tartottak a Nemzeti Összetartozás Napján a Bolyai gimnáziumban

2015.06.04. 17:18

A határon túl járt iskolások fotóiból nyílt kiállítás.

 

Az NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium apraja-nagyja összegyűlt az épület aulájában csütörtök délelőtt, hogy közösen emlékezzenek meg Trianonról a Nemzeti Összetartozás Napján. A diákok az eseményre fotógalériával és műsorral készültek.

A határon túl járt iskolások fotóiból nyílt kiállítás.

Külön az alkalom miatt látogatott el Felvidékről az intézménybe Ladányi Lajos, a Zoboralji Kulturális és Információs központ igazgatója és felesége, Ladányi Márta. Őket Kukor Ferenc igazgatóhelyettes köszöntötte, majd mondta el ünnepi beszédét.

A trianoni békediktátum legfájóbb része, hogy a történelmi, Szent István-i Magyarország lakosságának és területének kétharmadát elcsatolták, így minden harmadik magyar a határon kívülre került. Ez a magyar nemzet számára a mai napig egy nagy trauma – kezdte Kukor Ferenc.

A határon túl járt iskolások fotóiból nyílt kiállítás.

Ezt a napot eddig nemzeti gyásznapnak hívtuk, de azt gondolom, hogy a 21. században (főleg a fiatalok számára) más üzenetet is kell, hogy hordozzon. Ez pedig nem más, mint az összetartozás tudata, amely már állami szinten is nagyon fontos gondolat, ezért is nevezte el az országgyűlés ezt a napot (június 4-ét) a Nemzeti Összetartozás Napjának – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes hozzátéve, hogy a cselekvő hazaszeretetnek elsősorban a személyes kapcsolattartás üzenetét kell magába foglalnia.

A határon túl járt iskolások fotóiból nyílt kiállítás.

Kukor Ferenc beszédét az iskola felső tagozatos diákjainak előadása követte, mely tulajdonképpen személyes élménybeszámoló volt a tanulók határon túl töltött tapasztalatairól. Az iskolának ugyanis több határon túli testvériskolája van, a diákok (idén közel százan) pedig rendszeresen kirándulnak ki és találkoznak erdélyi, felvidéki és kárpátaljai honfitársaikkal. S ezek az élmények inspirálták a kiállításon megtekinthető fotókat is.

A határon túl járt iskolások fotóiból nyílt kiállítás.

A tanulók műsorát az A csitári hegyek alatt című népdal zárta, melyet az iskola minden diákja és oktatója együtt zengett el.

Végül Ladányi Lajos szólt az egybegyűltekhez, akik az aulában uralkodó hőség ellenére is nagy figyelemmel hallgatták az igazgatót.

A mai nap lehetőséget ad, hogy azon elmélkedhessünk, vajon miért kell külön nap a nemzeti összetartozásnak? - vetette fel a kérdést Ladányi. Az, hogy június 4-ét megkülönböztetjük és kiemeljük a többi nap közül azt jelenti, hogy új szellemmel tekintünk Trianon örökségére, tehát arra a tényre, hogy térségünk nyolc országában élünk, miközben egy nemzet vagyunk – mondta.

A határon túl járt iskolások fotóiból nyílt kiállítás.

Ladányi Lajos

Mindegy, hogy a Kárpát-medence mely országában élünk, nekünk magyaroknak hatalmas felelősségünk van egymás iránt, hiszen összetartozunk. Új szél fúj a Kárpátmedencében, az összetartozás, az együttműködés a közös felemelkedés szellemének jele, amely mindnyájunk számára új lehetőséget hordoz – hangsúlyozta Ladányi Lajos.

A beszédét követő tapsvihar után mindenki megnézhette a kiállított fotókat, majd a folyosók szép lassan kiürültek, s az iskola elcsendesedett.

Galéria

.