Darab egy széteső világban egy birodalom széteséséről.
A Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Iskola 12. osztálya január 29-én bemutatta az MMIK színpadán Dürrenmatt: A nagy Romulus című darabját. Ebben csak az a meglepő, hogy mindössze hét 18 éves fiatal jár az osztályba.
Mégis bravúros komédiát láthatott az, aki ott volt az előadáson (s szerencsére sokan voltunk). Nem csak hogy megbirkóztak a feladattal, hanem egyértelmű koncepcióval egy kerek világot teremtettek a színpadon, aminek szerves része volt a díszlet, a jelmez, a zene, a fények és minden szereplő.
Távolról végigkísértem a próbafolyamatot, és bátran mondhatom, hogy az igazán nagy munkát a bemutatót megelőző hetekben-hónapokban végezték, az előadás már csak a hab volt a tortán. Az osztály maga választotta a darabot, átdolgozták a szöveget, mindenkinek több szerep jutott, két tanár és sok diáktárs az alsóbb osztályokból statisztaként lépett színre. Mondhatni, hogy az egész gimnázium segített abban, hogy ez az este ilyen tökéletes legyen.
Nem a 12. osztály tagjait, hanem ezerötszáznegyven évvel ezelőtti figurákat láthattunk a színpadon. Mégis meg kell említenem Ilyés Veronika, Dobozi András, Nyikos Júlia, Csillag Barnabás, Szalay Áron, Varró Balázs eltúlzott, stílusos, groteszk, pontos játékát, ami életre keltette a szereplőket. G. Ekler Ágnes újabb emberfeletti munkájának és Kalocsai Csaba támogatásának, a zseniális epizódszereplőknek és a fáradhatatlan statisztáknak is szólt aznap este a taps. Nem utolsó sorban, sőt inkább első sorban pedig ki kell emelnem Háklár Dóri Romulusát (az égvilágon senkit nem érdekelt, hogy egy lány játszotta). Csak annyit mondhatok, hogy brutális játék volt, ahogy lendületes mozdulatlansággal vitte végig a hátán az előadást.
Önfeledt szórakozásban volt részünk, mégsem csak egy zseniális komédia volt ez. Mi az ókorba tekintettünk vissza, pár mondat viszont a rómaiaktól tekintett előre mai világunkba. Megdöbbentő csendek születtek a nevetések között a nézőtéren, mert minden szándékosság ellenére nagyon aktuális visszhangja lett a darabnak. Bátor döntés volt ebben a széteső világban színpadra vinni a nagy Római Birodalom szétesését.
Méltó módon zárta a 12. osztály dráma tanulmányait, több száz néző örömére.
Gratulálok nektek!
Győrffy Zsófi, végzett diák
A nagy Romulus – egy statiszta szemével
A mostani 12. osztály bejelentette, hogy drámájukhoz statisztákat keresnek. Természetesen nekem a hír hallatán felcsillant a szemem és egyből jelentkeztem további öt osztálytársammal egyetemben.
Eleinte találgattunk, hogy milyen szerepeket is kapunk, először az ugrott be, hogy egyszerűen csak sétálgatunk… mekkorát tévedtünk! Amikor közölték velünk, hogy valamennyien szobrokat fogunk alakítani, mindenki ledöbbent és hirtelen azt sem tudta eldönteni, hogy fiú-e vagy lány. Kis idő elteltével mindenki megbékélt a tudattal, hogy egy mozdulatlan szoborrá fog változni egy teljes óra hosszáig. Az ember eleinte el sem tudja képzelni, hogy szellemileg és fizikailag is milyen megterhelő feladat ez. Főleg olyan fiatal számára – mint például nekem is -, akinek az is nehezére esik, hogy 5 percet egy helyben álljon vagy üljön.
Kemény feladatot kaptunk, de voltunk elég lelkesek és fegyelmezettek (na jó, nem mindig), hogy a nekünk szánt „küldetéssel” megbirkózzunk. A próbák legtöbbször jól sikerültek és megfelelő tempóban tudtunk haladni. Mindemellett volt példa a szédülésre, a rosszullétre is. (Valószínűleg a kicsi próbaterem, a kevés levegő miatt lehetett.) Amikor már a helyszínen próbáltunk, egy kis vércukorszint növelővel mindenki teljesíteni tudta a próbatételt. Úgy éreztük, hogy az ájulással nem lesznek bajok, de akkor jött a következő probléma: a mosolygás. Mivel ez egy komédia – mi is csak emberből vagyunk -, természetesen számunkra is vicces volt egy-egy szituáció. Főleg, hogy az ember pont akkor neveti el magát, amikor az nem ildomos.
A kinézetünk is érdekes volt: testünket fehér testfesték borította, azon egy fehér tóga és a hajunk is fehérre „meszelve”. Én személy szerint a hajat élveztem a legjobban az egészből.
Elérkezett az előadás estéje, amely úgy érzem jobban sikerült, mint bármelyik próba. Összekaptuk magunkat, és úrrá tudtunk lenni a gyengeségeinken. A színészek – a 12. osztály – pedig zseniálisat alakítottak. Úgy érzem, ez egy jó tapasztalatszerzés volt az összes statiszta számára, a tűrőképességünk megnőtt, kitartásban fejlődtünk. Összességében mindenki élvezte.
Wallner Márton, 8. osztály
