Ismét áll a balhé a szombathelyi sportcsarnok körül

2012.01.23. 14:04

Módfelett nehéz nyomon követni a város és az Unihall közötti mérkőzést.  A forgatókönyv kísértetiesen hasonló az egy évvel ezelőttihez. Estére meg is egyeztek.

Módfelett nehéz nyomon követni a város és az Unihall közötti mérkőzést.  A forgatókönyv kísértetiesen hasonló az egy évvel ezelőttihez.

Bár közvetlen bizonyítékunk nincs, minden jel arra mutat, hogy a szombathelyi Aréna Savariát működtető Unihall Kft. ügye súlyosan tapicskol a politikában.

A győri céget még 2005-ben, a csarnok átadása előtt, a korábbi szocialista városvezetés bízta meg 10 évre a létesítmény üzemeltetésével.

Szombathelyi sportcsarnok

Így a város gyakorlatilag fizet azért, hogy használni tudja saját sportcsarnokát.

Hogy ez a konstrukció miért jó, főleg 10 évre lekötve, arra nem nagyon derült eddig fény, mindenestre tény, hogy az elmúlt években a baloldal láthatóan foggal-körömmel védte a szerződést, míg a jobboldal azt minden áron felbontani akarta.

Az új városvezetés és az Unihall között gyakorlatilag folyamatos a jogi vita, tavaly ősszel például a bíróság azt mondta ki, hogy a győri cégnek 21 millió forintot kell fizetnie a Szovának bérleti díjként.

Hogy most éppen hol tart a város és az Unihall jogi birkózása, azt pontosan nem tudjuk, de a szombathelyi városháza mai (hétfő) sajtóközleménye (lásd a cikk végén) azt sejteti, a viszony nem felhőtlen.

A közleményből ugyanis az derül ki, hogy az Unihall Kft. éppen nem engedi be a szombathelyi sportolókat.

Az ügy pikantériája, hogy pontosan egy évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló volt a helyzet. Ráadásul akkor is és most is megegyezéssel zárultak a cég és a polgármester-helyettes tárgyalásai.

Estére ugyanis a városháza egy újabb sajtóközleményt adott ki, mely szerint most megegyeztek, aztán majd tovább tárgyalnak. Szóval a szokásos ...

 

A szombathelyi városháza sajtóközleménye:

Nem engedi be az Arénába az Unihall Kft a szombathelyi sportolókat

Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzatának vezetői az elmúlt hetekben többször is tárgyaltak az Aréna Savariát üzemeltető győri Unihall Kft. ügyvezetőivel.

Az egyeztető megbeszélések egyik napirendi pontja a sportegyesületek és iskolák csarnokhasználatáról szóló 2012-es szerződés megkötése volt.

Emellett az önkormányzat kezdeményezte a 2005-ben aláírt és jelenleg is érvényes bérleti szerződés felmondását.

2012. január 6-án, Szombathelyen, a Városházán az Unihall Kft. két ügyvezetője és a város vezetői megállapodtak abban, hogy amíg a tárgyalófelek között a fenti kérdésekben nem születik meg az egyezség, addig az egyesületek, iskolák saját felelősségükre használhatják a szombathelyi sportlétesítményt.

Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata 2012. január 20-án, pénteken – az Aréna Savaria használatának tavalyi évre vonatkozó óraszámait figyelembe véve - az érintett szombathelyi egyesületekkel, iskolákkal aláírta a 2012-re szóló önkormányzati támogatási szerződést.

A győri Unihall Kft. január 18-án kelt levelében arról értesítette az önkormányzatot, hogy a tárgyalásokat megszakította, és tájékoztatta az önkormányzatot, hogy „2012. január 23-tól csak azon egyesületek, iskolák vehetik igénybe a sportszolgáltatásokat az Aréna Savaria sportkomplexumban, akik 2012-re érvényes, aláírt szerződéssel rendelkeznek, az eredeti háromoldalú szerződés szerint.”

Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzatának vezetése értetlenül áll azon tény előtt, hogy a győri Unihall Kft egyoldalúan megszakította a tárgyalásokat, nem kíván 2012-re érvényes szerződést kötni, és nem engedi be a sportlétesítménybe a szombathelyi egyesületeket, iskolákat.

A mai napon Lazáry Viktor, Szombathely Megyei Jogú Város sportért felelős alpolgármestere találkozót kezdeményezett az Unihall Kft. ügyvezetésével, és hétfő délután Szombathelyen személyesen tárgyal a kft. vezetésével az ügy megoldása érdekében.

Megszületett az egyezség az Aréna Savaria használatáról

Ma délután Lazáry Viktor, Szombathely Megyei Jogú Város sportért felelős alpolgármestere és az Unihall Kft. képviselői Szombathelyen tárgyalást folytattak az Aréna Savaria sportkomplexumot használó sportegyesületek és iskolák 2012. évi lehetőségeiről.

A felek megállapodtak abban, hogy az önkormányzat által január 20-án aláírt támogatási szerződésnek megfelelően a sportegyesületek és iskolák januárban és februárban a 2011-es évnek megfelelő órakeretben használhatják a csarnokot.
Az önkormányzat vállalta, hogy a január hónapra vonatkozó kapacitás lekötési díjat 2012. január 24-én az Unihall Kft. részére átutalja.

Felek megállapodtak abban is, hogy február 15-ig újabb tárgyalásokra kerül sor a sportkomplexum további üzemeltetésével kapcsolatban.


.