Ismét Hétrétország az Őrségben

2013.08.07. 21:04

Szombaton kezdődik.

Hétrétország - a szerek és porták közfesztiválja címmel tíznapos programsorozat kezdődik augusztus 10-én az Őrségben: a vendégeket színes programokkal, zenével, filmvetítésekkel, játszóházzal, táncos és mesés produkciókkal várják az őrségi falvakban.

    A közfesztivál a rendezvénysorozat közösségi, közvetlen jellegére utal - mondta el Sülyi Péter, a fesztivál szervezője az MTI-nek. Szavai szerint nem akarják választásra kényszeríteni a látogatókat túlkínálattal, inkább emberléptékű, a családok számára befogadható számú programot állítottak össze.

    A látogatók még így is majdnem félszáz színvonalas, izgalmas program közül választhatnak. A különböző helyszíneken hazai és határon túli előadók, alternatív rockzenekarok, tradicionális népzenét játszó együttesek lépnek fel. Báb- és táncszínházi előadásokat tartanak, vásári pszichodrámát mutatnak be, a Malom moziban filmeket vetítenek. A fesztivál ideje alatt öt időszaki tárlaton Göcsej népművészetét reprezentáló tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat, festményeket láthatnak az érdeklődők és megtekinthetik az őrségi tájról készült fotókat is.

    A vendégek a tájegység gasztronómiai hagyományaival is megismerkedhetnek: Gaál Zsuzsa Az őrségi konyha kincsei, régi és új receptekkel című kötetét Szalafőn, a Múltidéző Vendégházban mutatják be. A természetkedvelők túrákon vehetnek részt, az őriszentpéteri Csillagrétről pedig megszemlélhetik az éjszakai égboltot - sorolta a programokat Sülyi Péter.

    A fesztivál címére utalva a (Hétrétország - a szerek és porták közfesztiválja) beszélt arról is, hogy a szer az Őrségre jellemző településszerkezetet jelenti, amelynek egyik klasszikus példája a hét szerből álló Őriszentpéter. A régi őrségi települések többsége úgy alakult ki, hogy a családok elfoglaltak egy-egy dombtetőt, ahol kialakították a lakóhelyüket, ezeket a portákat nevezték el szernek - magyarázta Sülyi Péter.

    Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a Hétrétország fantázianév, a környezet, a zöldellő rét hangulati meghatározását jelenti. Pár évtizeddel ezelőtt a határ még elhanyagolt képet mutatott, de most bármerre nézünk, az Őrségben ismét zöldellő réteket látunk, és a legelőkön újra megjelentek az állatok.

    Hétrétország évente tíz napig (a fesztivál ideje alatt) létezik, szoros határai nincsenek. Idén 19 őrségi települése alkotja Hétrétországot és mintegy 54 helyszínen nyílnak meg a vendégváró porták. A vendégek beléphetnek a családi házakba, kézműves műhelyekbe, a házigazdák pedig mesélnek a falujukról vagy körbevezetik őket a portákon.

    A nyitott porták címe és nyitva tartási ideje, valamint a fesztivál részletes programja a Hétrétország honlapján (www.hetretorszag.hu és www.orsegitelehaz.hu) is megtalálható.
.