Ismét Manninger Jenő a Zala Megyei Közgyűlés elnöke

2010.10.09. 16:39

Ismét Manninger Jenőt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjét, a megyegyűlés eddigi elnökét választották meg szombaton a Zala Megyei Közgyűlés elnökévé.

A titkos szavazás során egyetlen jelöltként, egyhangúan választották meg újból. Alelnöknek az ugyancsak a kormánypárti frakcióban ülő Pál Attilát, valamint az ugyanezen posztot az elmúlt négy évben is betöltő Nagy Kálmánt szavazták meg a képviselők.

A testület arról is döntött, hogy az új zalai vezetők juttatásai megegyeznek az eddigi elnöki és alelnöki illetmény mértékével.

A korábban 40 tagú Zala Megyei Közgyűlés létszáma ebben a ciklusban 15 főre csökkent. A testületben tíz mandátumot a Fidesz-KDNP, hármat az MSZP, kettőt pedig a Jobbik szerzett.

Tóth László, a területi választási bizottság elnöke a megbízólevelek átadása előtt felidézte: Zalában négy szervezet állított listát, közülük a Zala-menti Polgármesterek és Polgárok Egyesülete nem jutott mandátumhoz. Egy lemondás volt, a fideszes - és most újból megyegyűlési alelnökké választott - Nagy Kálmán helyett Pácsonyi Imre került be a zalai döntéshozó testületbe.

A Zala Megyei Közgyűlés - nyilvános pályázat eredményeként - Mester László személyében új megyei főjegyzőt is választott. A posztot szeptember elsejéig Sifter Rózsa látta el, akit a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének neveztek ki, s most eddigi jogi helyettesét választották meg főjegyzőnek.
 

.