Ismét Szombathelyen járt a Google kamerás autója

2012.01.04. 12:22

Ezúttal az Uránia udvarban került megörökítésre.

Google autó Szombathelyen

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Google októberben jelentette be, hogy kamerás autója országjárásra indul Magyarországon, mely során Szombathelyre is eljutnak majd.

A cég közlése szerint az „utcanév- és közlekedési táblákat, útjelzéseket és üzletek feliratait fotózzák”.

Pontos dátumot nem írtak, mindenesetre egy szemfüles olvasónk december 7-én lefotózta a híres-hírhedt járgányt, amint az a „Szent Flórián körúti hátsó parkolóból kanyarodik ki a Jászai Mari utcába, a Városgazdálkodás felé.”

A munka ezek szerint nem fejeződött még be.

A Google autója (ezúttal egy másik, klasszikus Google Maps dekorálással) ma (szerdán) nem sokkal déli 12 előtt ugyanis ismét felbukkant Szombathelyen.

Google autó Szombathelyen

A járgány ezúttal az Uránia udvarban kerül lencsevégre.

Az autó lendületesen behajtott parkolóba, azon végigment egészen a TIT-székháznál levő beugróig. Ott megfordult, majd éppoly lendületesen elhagyta területet.
 

.