Szent János napján, hétfőn, dr. Veres András, a szombathelyi egyházmegye püspöke tizenhat termelő borára kért áldást a székesegyházban.
Szent János napján, hétfőn, dr. Veres András, a szombathelyi egyházmegye püspöke tizenhat termelő borára kért áldást a székesegyházban az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Szombathelyi Legátusának kérésére az esti mise keretében.
(Az eseményen készült fotókat Garas Kálmán bocsátotta lapunk rendelkezésére, melyet ezúton is köszönünk neki.)
Veres András megyéspüspök beszédében Szent Jánosról, az apostolról és evangélistáról beszélt a híveknek. Elmondta, hogy bár Jánost lányos arccal ábrázolják (vélhetően azért, mert őt tartják Jézus legfiatalabb tanítványának), valójában kemény alkatú, hitében, emberségében elkötelezett, határozott személyiség volt, akit – bátyjával, Jakabbal együtt – Jézus a „mennydörgés fiainak” nevezett, miután megvédte őt a szamaritánusok támadásától és villámot kért a támadókra. Szent Pál pedig – Péterrel és Jakabbal együtt – oszlopnak nevezte. Ő volt az egyetlen apostol, aki tanúja volt Jézus halálának, Jézus reá bízta anyját, Máriát. Szent János legfontosabb üzenete, amit halála előtt mondott: Szeressétek egymást – emelte ki a püspök, hangsúlyozva, aki embertársait nem szereti, Istent sem tudja szeretni.
Szent Jánost hite miatt előbb forró olajba mártva próbálták meg kivégezni, majd mérgezett itallal akarták meggyilkolni, ám egyik sem ártott neki. Talán ez utóbbi miatt tartják őt a szőlőtermelők és borászok is a védőszentjüknek – említette Veres András. (A szent egyik attribútuma a kehely.)
A mise után dr. Andor Ferenc első legát olvasta fel a lovagrend imáját, melyből idézünk: „Mennyei Atyánk, egyszülött fiad az utolsó vacsorán kezébe vette a szőlőtő borával telt kelyhet, amely középpontját alkotja e lovagrendnek, azután a kenyeret, melyben isteni és gyógyító jelenléte közöttünk megtestesült, és így szólt János szavával: Én vagyok a szőlőtő, a ti szőlővesszőtök… E bizonyosságban, a Te akaratod szerint, alázattal szolgáljunk neked tetszőn, amíg az igazság, a szépség, a barátság és a béke világa eljön, hogy az öröm és a megbékélés kelyhét szeretetben megőrizzük.”
Veres András ezután tizenhat vasi borász borárára (köztük két Somlón termettre) kért áldást, és azt is kérte, hogy a bort fogyasztók maradjanak mentesek a káros szenvedélyektől. A borszentelés régi hagyománya a borlovagoknak, ám Szombathelyen először került sor erre. Ugyanezen a napon Kőszegen is volt borszentelés. Az áldás után a lovagrend a jelenlévőket egy forraltborral és pogácsával vendégelte meg.
János-áldás
Borozgatás befejezése előtt mondják a borivók, hogy még igyuk meg a János-poharat, vagy igyunk egy János-áldást. De honnét is ered ez a szokás? A Magyar Néprajzi Lexikon szerint: a római egyház szertartáskönyve Szent János napjára, december 27-re írja elő a bor megáldásának szertartását. A pogány áldozati ital (libatio) emléke élt tovább abban a kora középkori szokásban, hogy a szentek ünnepén tiszteletükre bort ittak a templomban; majd, hogy a szokás egyházi értelmezése még inkább kidomborodjék, alakult ki a Szent János-napi borszentelés, ami a 13. században Németországból terjedt el. Német neve „Johannisminne”, mert a pap e szavakkal nyújtotta át a bort híveinek: Igyátok Szent János szeretetét. A szertartás hozzánk is átkerült; főleg a Nyugat-Dunántúlon és a német lakosságú városokban volt általános. A bort termő vidékeken a nép is szenteltetett bort, amit fül- és fogfájás, rontás ellen használtak, a boroshordókba öntöttek belőle, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. A középkorban szentelt borral kínálták meg azokat, akik búcsúzkodtak, útnak indultak, hogy Szent János áldása oltalmazza őket. A búcsúzáskor megivott pohár bort is szokás Szent János áldása nevén emlegetni. Például Háromszéken: „Igyuk meg Szent János áldását.”
