Jó hírek: megállt a repedés a kolontári zagytározón, tisztul a Marcal

2010.10.10. 06:06

Megállt a repedés az ajkai zagytározó múlt hétfő délután beomlott gátszakaszának északi oldalán - tájékoztatta az MTI-t vasárnap hajnalban Dobson Tibor ezredes, katasztrófavédelmi szóvivő.

Dobson Tibor elmondta, hogy a korábban észlelt repedések javítása folyamatban van, és újabb repedések nincsenek. Egyidejűleg folyik annak a védőgátnak az építése, amellyel Kolontárt akarják megvédeni. A védőgát alapozása lényegében befejeződött, a vasárnapi nap fő feladata a védőgát szélesítése, illetve magasítása lesz. A szóvivő megnyugtatónak nevezte azt is, hogy az időjárás kedvezően alakul, és nincs eső.
A katasztrófavédelem, illetve a kárfelszámolás szóvivője beszámolt arról, hogy a hétfői, illetve a pénteki események nyomán a kolontári kitelepítettek száma mintegy 1000-re emelkedett. Közülük mintegy 90-en vették igénybe a közösségi szállásokat, a többiek rokonoknál, illetve barátoknál kerestek elhelyezést.

Ami Devecsert illeti, ebből a szempontból kedvezőbb a helyzet. A városból szombaton ugyan spontán kitelepülések kezdődtek, körülbelül 400-500 ember hagyta el Devecsert, ahol mintegy 5000-en maradtak. Dobson Tibor szerint minden remény megvan arra, hogy nekik már nem kell elhagyniuk a várost.

A szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a térségben zajló védekezésben összesen 900 hatósági személy vesz részt, és munkájukat 700-800 önkéntes segíti. A védekezésben eddig mintegy 300 technikai eszközt - beleértve a különböző járműveket is - vetettek be.

Dobson Tibor kiemelte azt is, hogy kedvezően alakul a folyók pH értéke, amely most 8 körül van. Ez egyaránt vonatkozik a Marcalra, a Rábára, illetve a Dunára is. Mindennek nyomán a Marcal lúg elleni kezelését csökkenteni lehetett - mondta el a szóvivő.

A kárfelszámolás szóvivője tájékoztatott arról is, hogy továbbra is 1 eltüntet keresnek, a szombati kutatások is eredménytelenek maradtak. A keresést tovább folytatják. A katasztrófa eddig 7 halálos áldozatot követelt.

Végezetül Dobson Tibor beszámolt arról, hogy a védekezés során - kisebb, munka közbei baleseteken kívül - komolyabb személyi sérülés nem történt.

.