A Jobbik Zalaegerszegen is bevezetné a szociális kártyát

2010.08.17. 18:40

Új alapokra helyezné a Jobbik Zalaegerszegen a szociális juttatásokat, megfontolva a szociális kártya bevezetésének lehetőségét is - közölte a párt zalaegerszegi polgármesterjelöltje a képviselőjelölteket is bemutató, az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Pete Róbert közlése szerint a párt a zalai megyeszékhelyen mind a 12 választókörzetben indít jelölteket az októberi önkormányzati választásokon. Kompenzációs listát egyelőre nem állítottak, azt majd az ajánlószelvények gyűjtése után készítik el.

A Jobbik zalaegerszegi polgármesterjelöltje és egyben helyi elnöke a közleményben úgy fogalmazott: véget kell vetni a városban a Zalaegerszeg vezetői és az ellenzék közötti "kéz kezet mos mutyi politizálásnak".

A Jobbik szerint akkor válik élhetőbbé a város, ha támogatják a kisvállalkozásokat, a fiataloknak helyben biztosítanak boldogulást, ésszerűsítik a városi közlekedés rendszerét, illetve az útfelújításokat, közműberuházásokat. Az idegenforgalom fejlesztése érdekében nagyobb reklámtevékenységet fejtenének ki, és növelnék a nívós hagyományőrző kulturális- és sportrendezvényeket.

Az önkormányzat hivatalaiban a lakosság szolgálatát helyeznék előtérbe. Leállítanák "a lakóközösségeket terrorizáló, beilleszkedni nem akaró elemek önkormányzati bérlakáshoz juttatását", és nem tűrnék el a belvárosban a kulturálatlan viselkedést és az agresszió megnyilvánulásait - olvasható a Jobbik zalaegerszegi jelöltjeit bemutató közleményben.

.