Súlyos kérdésekről tárgyal a jövő héten az országgyűlés

2014.11.21. 20:38

Többek között forintosíthatják a devizahiteleket, hűség falvai lesznek a nyugat-magyarországi települések.

Háromnapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők ezúttal is kedden délelőtt szavazhatnak, így egyebek mellett ekkor dönthetnek a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott képviselői változtatási javaslatok alapjá

    A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el.

    A parlament ezt követően ismét eltér korábbi gyakorlatától és kedden tartja a szavazásokat, ezért hétfőn csak a hét második napján elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosító indítványairól vitatkozhatnak a képviselők.

    Az Országgyűlés így kedden reggel dönthet egyebek mellett a devizahitelek forintosításáról, valamint a fair bankokról szóló igazságügyi minisztériumi javaslatokról. Trócsányi László igazságügyi miniszter az erről szóló parlamenti vitában hangsúlyozta, az előterjesztések hatására a devizahitelesek tőketartozása és a hitelek kamata is nagymértékben csökken.

    Szavazás várható a jövő évi költségvetéshez benyújtott több mint félezer képviselői módosító indítványról is, így az azok között szereplő mintegy 60-70 kormánypárti változtatási javaslatról is. Ezek között szerepel például az a javaslat, amelyben összesen öt fideszes és kereszténydemokrata politikus százmillió forintot biztosítana a közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltatók meg nem térülő költségeire.

    A képviselők emellett új törvényt fogadhatnak el a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról, továbbá az európai társulásokról.

    A második ülésnap napirendjén a szavazásokat követően nyolc előterjesztés általános vitája szerepel. Egyebek mellett tárgyalni kezdhetik Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köznevelési törvényt érintő módosításait, amelyek elfogadása esetén szülői kérésre nem lehetne évfolyamismétlést engedélyezni a diákoknak az első osztálynál magasabb évfolyamokon, a pedagógiai-szakmai szolgáltatások pedig átkerülhetnének az Oktatási Hivatalhoz.

    Napirenden szerepel Balog Zoltán szociális területet érintő változtatási kezdeményezése is, amely - több gyermekvédelmi intézkedés mellett - megtiltaná a 14 évesnél fiatalabbak részvételével zajló ketrecharcokat.

    A keddi ülésnapon tárgyalhatják még azt az indítványt is, amelynek révén az Országgyűlés a hűség falvai címet adományozhatja az I. világháborút követően Magyarországhoz visszatért nyugat-magyarországi településeknek.

    Szerdán a parlament öt törvénymódosítás általános vitáját bonyolíthatja le, ezek közül három is a dohánykereskedelemhez, illetve a trafikokhoz kapcsolódik.

    A képviselők várhatóan ekkor tárgyalhatják meg azt a kormánypárti előterjesztést, amely az árbevétel alapján sávosan emelkedő, rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné a dohányipari vállalkozásokat. Vita kezdődhet arról a javaslatról is, amely alapján a trafikok csak állami vagy koncessziós szerződéssel feljogosított nagykereskedőtől vásárolhatnának dohányterméket, továbbá arról is, hogy a trafikok a jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket és mobil-feltöltőkártyát is árulhassanak-e.

    A jövő heti ülés végén kerülhet napirendre a kormány azon javaslata, amely megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését az egymást követő üzleti évben is veszteséges nagyobb üzleteknek. A kabinet azoktól a cégektől várná el a nyereséges működést, amelyek nettó árbevétele az egymást követő két üzleti évben eléri az 50-50 milliárd forintot. A javaslat emellett a világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén is betiltaná a nagyobb szuper- vagy hipermarketeket.

.