Jótékonysági előadás autisták számára

2012.10.15. 17:50

Csaknem teltházzal játszották vasárnap Szombathelyen a Nemsenkilény című előadást, amelynek teljes bevételéből a szombathelyi Esőemberke Alapítványt, valamint a ferencesek által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központot támogatják.



    A Nemsenkilény című monodráma az autizmussal együtt élő emberek személyes írásait, naplóit felhasználva igyekszik bemutatni az autisták mindennapjait, egy velünk együtt élő, mégis nagyon távolinak tűnő világ fájdalmait és örömeit, sikereit és kudarcait.

    A szombathelyi Weöres Sándor Színházban a Börcsök Enikő szereplésével bemutatott előadást egy kávéházi beszélgetés követte Jordán Tamásnak, a színház igazgatójának vezetésével. A darabot követő beszélgetésen bemutatkozott a szombathelyi Esőemberke Alapítvány és a Ferences Rend által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ, valamint az Autisták Országos Szövetsége is.

    "Szinte minden jegy elkelt az előadásra és a kávéházi beszélgetésre is több mint 80 ember volt kíváncsi" - fejtette ki Vucskán Zoltán, az Angyalok Az Autistákért pártfogói program forrásszervezője az MTI-nek. Az előadás pontos bevételéről Vucskán Zoltán hétfő délután még nem tudott nyilatkozni.

    Az Esőemberke Alapítvány a Vas megyében élő autisták támogatására jött létre 1997-ben. Az alapítvány fő célja a térségben autizmussal élők és családjaik összefogása, rehabilitációjuk támogatása, életminőségük javítása, érdekvédelme.

    A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rend által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ komplex fejlesztést és támogatást biztosít az autizmussal élőknek, amely magában foglalja az iskolai oktatást, a gyermekotthont, a felnőttek átmeneti otthonát és lakóotthonát valamint a foglalkoztatást is.

    Világszerte 67 millió embert érint az autizmus, Magyarországon 100 ezer autista ember él. Szakemberek szerint ez a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon: minden évben több gyereket diagnosztizálnak világszerte autizmussal, mint cukorbetegséggel, rákkal és AIDS-szel együttvéve. Az autizmus viselkedési tünetekben nyilvánul meg, ezek leggyakrabban 2-3 éves kor körül válnak nyilvánvalóvá.
.