A Fidesz és a drogteszt ötlete

2014.12.08. 20:12

Nem világos, hogy miért most és így jött elő a megvalósíthatatlan ötlet.

A múlt héten még egy kósza partizánakciónak tűnt Kocsis Máténak, a Fidesz 8. kerületi polgármesterének ötlete a drogtesztről, de mára kiderült, hogy komoly az ügy.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján ugyanis közölte, a drogszűrés ellenzői a drogot támogatják, a párt parlamenti képviselőcsoportja pedig fenntartásokkal, "erős pontosításokkal", de támogatja a javaslatot-.

 A legfontosabb módosítási javaslatuk között említette, hogy a kiskorúak drogtesztjének eredményéről csak a szülő értesülhetne, kiskorúak esetében a teszthez nem párosulhatna jogkövetkezmény.

 Rogán Antal kijelentette: a drogtesztjavaslat megvalósításához mindent hajlandóak mozgósítani, anyagi forrásokat, technikai eszközöket és megfelelő lebonyolítási menetrendet egyaránt. A vizsgálatokra a kormányt kérték fel, a törvényjavaslat pedig február végére készülhet el.

A VIII. kerületi polgármester tervei szerint a politikusokra és újságírókra is vonatkozó drogtesztről Rogán Antal azt mondta: ez jogi kérdés, arról, hogy a politikusok és az újságírók esetében a teszt hogyan lenne megvalósítható, a fideszes Gulyás Gergely konzultál majd az igazságügyi tárcával, és legkésőbb január végéig véleményt tesz le erről a frakció asztalára.

Kérdésre úgy fogalmazott, "várjuk meg a végét" annak, hogy kire terjesztik ki a drogszűrést, de a közoktatásban részt vevő gyermekek esetében tartja a leginkább indokoltnak. A Kocsis Máté által javasolt 12-18 év közötti korosztályról azt mondta, a pontos korosztályt szakemberek bevonásával határozzák majd meg.

A frakcióvezető azt is jelezte, hogy szerinte társadalmi konzultációnak kell megelőznie a javaslatot. Példaként említette a szülői szervezeteket és a pedagógusokat.

Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e, a drogteszt milyen traumákat okozhat a gyermekeknél, a politikus azt válaszolta: sok orvosi vizsgálat nagyobb traumát jelenthet egy gyermeknek, ezért ezt a kérdést inkább "kekeckedésnek" nevezte.

A sajtótájékoztató elején Szabó Tímea, a PM színeiben politizáló független országgyűlési képviselő egy alkoholszonda megfújására kérte Rogán Antalt, aki ezt meg is tette. Az eredmény negatív lett.

Arra az újságírói kérdésre, hogy támogatná-e a képviselők alkoholtesztjét, a Fidesz frakcióvezetője úgy felelt: minden olyannak áll elébe, amit egyébként bárkinek el kell végeznie, aki dolgozik.

Szerinte egyébként ez "az egész csak azért van", mert az Együttben ülő képviselőtársainak "a drog egy nagyon kényes kérdés".

Kocsis Máté a múlt héten a Facebookon közölte, hogy a 12-18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötelező drogtesztet írna elő. A polgármester az oldalán azt írta, hogy a drog életveszélyes, "féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is". Szerinte ezért érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára.

Miről lehet szó?

Mivel a drogteszt kapcsán legalább 10 olyan kérdést fel lehet tenni, amikre nehéz vagy lehetetlen épkézláb válaszokat adni, így erős a gyanú, hogy – amint ez a modern politikában  megszokott – valamiféle kommunikációs megfontolás áll a bejelentés mögött.

Török Gábor politológus szerint a Fidesz így próbálja megállítania a szavazótáborának a zuhanását, egyben démonizálni az ellenfelet.

Más vélemények szerint a kommunikációs céltábla már a Budapest utcáira vonuló „új ellenzék”, illetve azok ismert vagy még ismeretlen vezéralakjai. A kábítószerügy körüli hullámverés már az ő támadásukat készíti elő.

Megint mások még mindig az a amerikai NAV-sztorit, illetve az erről mindenáron való elterelési szándékot látják a háttérben.

MSZP: el a kezekkel a gyermekeinkről!

Az MSZP azt üzeni a kormánypártoknak: "vegyék el a mocskos kezeiket a gyermekeinkről". Ezt Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján arra reagálva közölte, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője bejelentette: fenntartásokkal, "erős pontosításokkal", de támogatják a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztjavaslatot.

    Lukács Zoltán "agyrémnek" nevezte, hogy 12 és 18 év közöttieket vegzálnának, szerinte ehelyett stratégiát kellene alkotni a gyermekek és fiatalok megvédésére a kábítószer fenyegetésétől.

Rámutatott arra is, hogy a jövő évi büdzsé összesen 100 millió forintot biztosít drogprevencióra, miközben a tervezett teszt elvégzése az érintett körben több mint 40 milliárd forintba kerülne. "Ez már az elmebetegség egy bizonyos szintje" - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus visszautasította, hogy aki nem áll a javaslat mellé, az a drogkereskedőket támogatná. Szerinte az is vita tárgya lehet, hogy csupán az újságírók és a politikusok befolyásolják-e a közvéleményt.

Jobbik: felderítésre és prevencióra kellene többet költeni

A Jobbik a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos felderítő munkájára és a prevencióra fordítana több pénzt, a Fidesz drogteszt bevezetésére vonatkozó javaslatáról pedig a konkrét részletek ismeretében alakítja majd ki az álláspontját.

Novák Előd elfogadhatatlannak nevezte az iskolásokkal kapcsolatos általánosítást, ugyanakkor úgy vélte, valóban létezik a körükben valamennyire a probléma, azt azonban nem így kell megoldani.

Az ellenzéki politikus szerint alapvetően a rendőrség feladata lenne, hogy ne a végfogyasztókat, hanem a terjesztőket kapják el. "Amikor már egy kisiskolás meg tudja találni a terjesztőket, akkor hogyan lehet az, hogy a rendőrség nem?" - kérdezte.

Novák Előd jelezte: javaslatot nyújtottak be a parlamentnek arra vonatkozóan, hogy a korábbi, 960 milliós szintre emeljék vissza a prevencióra szánt forrásokat.

A Jobbik alelnöke azt is hangoztatta: a Fidesznek inkább a "parlamenti alkoholizálás tiltásával" kellene foglalkoznia. Valamennyi képviselőt önkorlátozásra szólított fel a parlamenti büfében kapható alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatban.

    Vágó Sebestyén, a Jobbik képviselője a dizájnerdrogokra vonatkozó kutatásokra, a hatóanyagok felismerésére is több forrást sürgetett, jelezve: ezen anyagokhoz könnyű hozzáférni és ismeretlen veszélyei vannak.

Kötelezően szondáztatná a képviselőket a PM

A Párbeszéd Magyarországért azt szeretné, ha minden képviselő kötelezően megfújna egy digitális alkoholszondát, mielőtt belép a parlamenti ülésterembe - erről a független Szabó Tímea beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus hamarosan benyújt egy ezt célzó törvényjavaslatot.

A PM társelnöke eszementnek nevezte Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója drogteszttel kapcsolatos felvetését, és arra emlékeztetett, hogy Zacher Gábor addiktológus szerint amíg Magyarországon drogfüggőből húszezer, addig alkoholfüggőből nyolcszázezer van.

Úgy fogalmazott: a politikusoknak példát kell mutatniuk, ezért törvényjavaslata szerint csak azok gyakorolhatnák képviselői jogaikat a Parlamentben, akik kötelezően megfújnának egy digitális alkoholszondát. Amelyik politikusnál ez két ezreléket vagy nagyobb mennyiséget mutat ki, azt arra a napra ki lehetne tiltani az ülésteremből - folytatta. Hozzátette, a jogszabály egyúttal felhatalmazná a házelnököt, hogy minden hétfőn "random módon" kiválasszon néhány képviselőt, akiktől vizeletmintát vesznek, hogy abból mérjék le a véralkoholszintjüket. Hangsúlyozta: felkérik a házelnököt, hogy erre a célra biztosítsa a saját irodájában lévő mellékhelyiséget és a mérésre "fogadjon fel hivatásos szakdolgozókat". 

"Az elmúlt hetekben napvilágot láttak olyan videók, amelyen illuminált állapotban levő képviselők vagy felszólalnak, vagy éppen végiglapogatják felszólalás közben a fél Jobbik-frakciót, vagy éppen dülöngélve alig tudnak elmondani néhány szót" - fogalmazott.

A DK vizeletmintákat adott le

Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (IDE) vezetője és három társa leadták vizeletmintáikat hétfőn a VIII. kerületi polgármesteri hivatal portáján, hogy így tiltakozzanak Kocsis Máté fideszes polgármester drogteszttel kapcsolatos javaslata ellen. A Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének vezetője azt kérte: a mintákat adják át Kocsis Máténak.

A polgármesteri hivatal előtt a DK politikusa azt mondta: ez az első nemzeti vizeletminta átadónap. A sajtótájékoztatón Szarvas Koppány Bendegúz közölte: Kocsis Máté eleve drogosnak tekint minden fiatalt és most újabb lépést tett azért, hogy még rosszabb legyen Magyarországon fiatalnak lenni. A fideszes politikus javaslata azért is elfogadhatatlan, mert az "állam újabb módon akar belepofázni az életünkbe" - fogalmazott az IDE vezetője, hozzátéve: Kocsis Máténak "semmi köze a magánéletünkhöz, semmi köze ahhoz hogyan éljük az életünket".

Varju László, a DK elnökségi tagja úgy fogalmazott: Kocsis Máté ötletének megvalósítása 40 milliárd forintba kerülne, miközben a drogmegelőzésre összesen 100 millió forint szerepel a jövő évi költségvetésben. Hozzátette: Kocsis Mátétól ez azért is elfogadhatatlan, mert ő felelős azért, hogy Józsefvárosban megszüntették a tűcsereprogramot, amely emberéleteket mentett meg.

 A DK-s politikus veszélyesnek nevezte Kocsis Máté javaslatát, mert mint megjegyezte: a Fidesznél könnyen törvénnyé válnak a javaslatok.

Liberálisok: a javaslat szembemegy a józan ésszel

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a 12-18 közötti fiatalokat, a választott politikusokat és az újságírókat érintő drogteszt felvetése szembemegy a józan ésszel és az emberi méltóság elvével.

Fodor Gábor, az MLP elnöke, független országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján "igazi orwelli elképzelésként" jellemezte a fideszes javaslatot, hozzátéve: ilyeneket "Észak-Koreában kellene benyújtani, nem egy civilizált, a nyugati értékrendhez tartozó országban".

 A politikus ennek gondolatát is visszautasította, mondván, a felvetés prevenció helyett kriminalizálni akar egyes társadalmi csoportokat. A megvalósítás a becslések szerint 50 milliárd forintot venne igénybe és 90 évig tartana - jegyezte meg.

Az MLP elnöke tiltakozásra kérte a demokratikus értékrendet valló pártokat, s azt mondta: ha kell, polgári engedetlenségi mozgalmat szervez a javaslat ellen.

.