Kapcsolatokat épít az egyetem és a vállalkozások között egy transzferiroda Sopronban

2010.10.05. 13:15

A Nyugat-magyarországi Egyetem és az innovatív vállalkozások közötti kapcsolatokat építi ki a felsőoktatási intézményben működő Technológia Transzfer Iroda, amely felállítására és kezdeti működésére 200 millió forintot nyert el az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi megújulás Operatív Programja (TÁMOP) keretében - mondta az irodavezető kedden az MTI-nek.

Walter Katalin ismertetése szerint az egyetem karain számos, nemzetközileg elismert kutatási projekt valósult meg a műszaki, a természettudományi, a társadalomtudományi és művészeti területeken. A kutatási eredmények megismertetését és közvetítését a nyugat-dunántúli és a burgenlandi régió kis- és középvállalkozásai számára kiemelt feladatnak tekintik. Emellett nagy hangsúlyt helyez a néhány hónapja együtt dolgozó stáb arra is, hogy feltérképezze és továbbítsa a vállalkozások innovációs igényeit az egyetem kutatócsoportjai részére.

A kampuszon létrehozott szellemi javak gyors és hatékony hasznosításának elősegítésére törekednek, ennek érdekében adnak jogi tanácsokat a kutatási és a licenciaszerződések megkötéséhez, a szellemi alkotások védelméhez, továbbá koordinálják a szabadalmi licenciaszerződéseket és közreműködnek együttműködési megállapodások létesítésében. Így kötöttek már licenciaszerződést egy negyedéves formatervező hallgató munkájának hasznosítására egy külföldi céggel, adtak ki engedélyt egy magazinnak, hogy alkalmazhasson egy diplomázó egyetemista által tervezett logót a kiadvány grafikai megújításánál. Ezek a szerződések a szellemi termékek alkotóinak megbízása alapján készültek - tette hozzá Walter Katalin.

Az irodavezető kitért arra, hogy több iparjogvédelmi bejelentési eljárást is lefolytattak már: egyebek között inhalációs eszköz formatervezésére, rendszeres gyógyszerszedést elősegítő doboz tervezésére és egy különleges borászat arculatának kialakítására.
 

.