Több mint tízmilliárd forinttal tartozik a Kapuvári Hús Zrt., a vezetők ellen büntetőeljárás indult

2015.06.04. 15:04

A felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. tartozása több mint tízmilliárd forintra rúg, a társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak a pénzügyi nyomozók különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI érdeklődésére.

 Az adóhatóság azt követően küldte a tájékoztatást, hogy a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa felmentette a NAV-ot az adótitok megtartásának kötelezettsége alól.

A közlemény szerint a Kapuvári Hús 18 alkalommal kért fizetési könnyítést az adóhivataltól, azonban hátralékát a méltányos fizetési feltételek ellenére sem rendezte.

A NAV tájékoztatása szerint 2012 áprilisában a társaság egyik beszállítója megelégelte a várakozást 600 milliós követelésére, és kezdeményezte a cég felszámolását, amit a bíróság el is rendelt. Az üzleti partnerek, beszállítók kintlévősége a legtetemesebb, több mint 3,6 milliárd forint. Öt pénzintézet összesen csaknem 3,4 milliárd forintra vár - ismertette a NAV.    

Az államot megillető, eddig megállapított adóhiány a szankciókkal együtt 2,9 milliárd forint, aminek nagy része már jogerős követelés, másik részének ügyében a hivatal új eljárást indított. Az erre vonatkozó bírósági döntés nem a NAV által megállapított adóhiány tényét vitatja, hanem a bizonyítás kiterjesztését írja elő - jelezte az adóhivatal.

A NAV tájékoztatásában kitér arra, hogy egy országgyűlési képviselő közleményben vádolta az adóhivatalt a Kapuvári Hús ellehetetlenülése miatt, ezzel az adóhatóság szerint politikai támogatást nyújtott egy köztörvényes bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárás alatt álló cégvezetőknek.

Az MTI korábbi híre szerint a győri bíróság az idén május 21-én kötelezte új eljárás lefolytatására a NAV-ot, amely a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt.-nél több százmillió forintos adóhiányt állapított meg.   

  Indoklásuk szerint a NAV a Kapuvári Hús gazdasági tevékenységét meghatározó tényleges és releváns tényeket, körülményeket figyelmen kívül hagyta, olyan megállapításai voltak, amelyeket nem támasztott alá. A bíróság megítélése szerint nem volt bizonyított, hogy a Kapuvári Hús Zrt. és partnerei között nem jött létre gazdasági tevékenység, nem támasztották alá a fiktív árubeszerzés tényét.

.