Mikor közel három évtizeddel ezelőtt Szombathelyre kerültem, a sok kis furcsaság között egyik az volt, hogy itt bicikliztek a felnőttek.
Abban a dimbes-dombos országrészben, ahonnan én jöttem, a biciklizés gyermekjáték volt, maximum sport, de komoly ember nem ült kerékpárra.
Itt meg intézményvezetők, rendőrök, postások és – uramatyám! – rockzenészek sem átallottak a nyeregbe pattanni, és alkalmanként határozottan rám csengetni, mert éppen a bicikliúton gyalogoltam álmodozva. Merthogy itt – még nagyobb bámulatomra – külön utakat kaptak a kétkerekűek.
Aztán néhány év múlva már nekem is volt egy kempingbiciklim, azzal tekertem ide-oda a városban, egyre többet és egyre lelkesebben. Merthogy rájöttem, Szombathelyt az isten is kerékpározásra teremtette.
Lapos, de mégsem teljesen, illetve olyan rafinált szerkezete van, hogy negyed-óra alatt mindenhonnan mindenhova el lehet hajtani.
Így egy idő után már nem azon csodálkoztam, hogy milyen sokan bicikliznek, hanem hogy milyen kevesen. Ha egy kicsit jobban akarnánk, ha egy kicsit jobban megszerveznénk, ha egy kicsit jobban hinnénk benne, Szombathelyt messze földön híre kerékpáros mintavárossá lehetne fejleszteni, hiszen nemcsak a városhatáron belül, de azon kívül is megvan ehhez minden adottsága.
Ehhez – mondjuk így – van még hova fejlődni. Az utóbbi időben elkészült kerékpárutak nagy része valóban tekerésre csábít, mások viszont alig-alig járhatók, vagy éppen hajmeresztően veszélyesek. Így vagy úgy, olvasóinkat arra biztatjuk, hogy pattanjanak nyeregbe, döntéshozóinkat arra, hogy figyeljenek oda erre az ügyre!
Merthogy a biciklizés olcsó, környezetbarát, egészséges és a szabadság édes ízét adja.
A 21. század igazi életmódkoktélja.
Számok
Szombathelyen jelenleg 104 rövidebb-hosszabb kerékpárút található, összesen 31,4 kilométer hosszan. Eb-ből körülbelül egyharmadnyi (12,2 kilométer) a valódi kerékpárút, a többség valami más műszaki megoldás, jellemzően járdára vagy úttestre festett.
(Az írás eredetileg az Alon Café 2014. augusztusi számában jelent meg.)