Kerítésnek ütközött az autó Pásztón, lécekkel megverték a sofőrt és az utast

2010.04.26. 13:57

Kerítéslécekkel verték meg egy autó vezetőjét és utasát, miután a sofőr a járművel kerítéseknek ütközött Pásztón vasárnap; a helyiek azért bántak el az autósokkal, mert kárt okoztak a tulajdonukban - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az esetet az egyik károsult lakos jelentette a rendőrségnek. Három tagú társaság támadt az autó 24 éves vezetőjére és utasára, akiket azért vertek meg, mert a balesettel kárt okoztak két helyi lakos kerítésében - mondta a szóvivő.

A két bántalmazott, szintén pásztói lakos elmenekült a helyszínről. Az őket ütlegelő férfiak ezt követően betörték a helyszínen hagyott autó szélvédőjét és megrongálták a karosszériát - tette hozzá.

A szóvivő elmondta: a 48 éves bántalmazó és két társa ellen csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Ugyanakkor büntetőeljárást indítottak a gépjármű vezetője ellen is, mivel kiderült, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezette az autót.
 

.