Készül az M86-os gyorsforgalmi út újabb szakasza

2010.10.15. 09:38

Szombathely és Vát között a 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig melléépítéssel kétszer két sávos főutat alakítanak ki. A 9,2 kilométer hosszú útszakasz gyorsforgalmi paraméterekkel épül meg.

Újabb szakaszon újítják fel az M86-os utat, március óta folynak a munkálatok Szombathely és Vát között. A gyorsforgalmi paraméterekkel készülő utat a tervek szerint 2011 késő őszén fejezik be. A projekt pénzügyi hátterét nagy részben az Európai Unió biztosítja - tudatta lapunkkal a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.

A már folyamatban lévő, illetve megvalósult munkálatok mellett újabb szakaszon dolgoznak a leendő M86 gyorsforgalmi út nyomvonalán.

A beruházás részeként 18 közúti és vízépítési műtárgyat, egy új külön szintű „fél lóhere” típusú csomópontot és egy további külön szintű csomópontot alakítanak ki. A felújított útszakasz burkolata a korszerűsítés után 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek közlekedésére is alkalmas lesz.

„Az útszakasz elkészültével újabb mozaikdarabot illeszthetünk az M86 gyorsforgalmi út nyomvonalára” – mondta Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője, aki szerint a beruházás révén gyorsul és biztonságosabb lesz a térség közlekedése, valamint jelentősen javulnak a lakosság munkába járásának feltételei, s nem utolsósorban nő a régió versenyképessége is.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. szabályszerű közbeszerzéssel választotta ki a kivitelező NVE Szombathely ’86 Konzorciumot, amelyet a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. és az Euroaszfalt Kft. alkot. A projekt a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával. A támogatás aránya 100 százalék, összege bruttó 11,636 milliárd forint, amely magában foglalja az előkészítési és a kivitelezési projektet is. Az összeg 85 százaléka uniós támogatás, 15 százaléka pedig az operatív programon belüli hazai forrás.

.