Két hatszoros visszaeső gyorshajtó a nyilvántartásban

2010.05.13. 14:25

Februártól, mióta Vas megyéből irányítják a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatát, két autóst már hétszer kaptak sebességtúllépésen, azaz hatszoros visszaeső gyorshajtók.

Februártól, mióta Vas megyéből irányítják a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatát, két autóst már hétszer kaptak sebességtúllépésen, azaz hatszoros visszaeső gyorshajtók - mondta Takács Tibor, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatóságának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Ha egy gyorshajtóról bárhol az országban felvétel készül, az egy zárt informatikai rendszeren a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra érkezik meg, és a szabálysértő ügyében a vasi székhelyű, de országos hatáskörrel felruházott Közigazgatási Hatósági Szolgálat jár el február óta.

A rendszer indulása óta eltelt időben 70.840 közigazgatási eljárás indult: 4.629 emberrel szemben kétszer, 676 ellen háromszor, 119-cel szemben négyszer, 43 ellen ötször, 11-gyel szemben hatszor, 2 járműtulajdonossal szemben hétszer.
Takács Tibor kérdésre válaszolva elmondta: a két hétszeres gyorshajtóra 500 ezer forint bírságot szabtak ki, és szabálysértési eljárás is indul ellenük, ami jogosítvány-elvétellel vagy büntetőpont kiszabásával is végződhez.

Emlékeztetett rá: az objektív, vagyis az üzembentartói felelősség 2008 májusa óta létezik. 2008-ban 259 ezer eljárás indult, és ha már az első négy hónapban is lett volna objektív felelősség, akkor abban az évben körülbelül 389 ezer ügy indult volna. 2009-ben 409 ezer ügy volt, 2010-ben pedig eddig 204 ezer eljárás indult, a rendőrség prognózisa szerint ez év végére 614 ezerre emelkedik - miközben az országban körülbelül 3 millió gépkocsi van.

A legtöbb eljárás, 77 százalék sebességtúllépés miatt indul, a megállás-várakozás szabályainak megsértése miatt pedig 21 százaléknyi. A legtöbb ügy a közép-magyarországi, a legkevesebb a dél-dunántúli régióban indult: februártól áprilisig előbbiben 18.477, utóbbiban 5.892.

Takács Tibor elmondta, lakott területen, ahol 50 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség, efölött 69 kilométer/óráig szabálysértési eljárás indul, afölött pedig közigazgatási bírságot szabnak ki. Autópályán 155 kilométer/óránál "kezdődik" az objektív felelősség, autóúton 134 kilométer/óránál, egyéb úton 109 kilométer/óránál.

Kiemelt néhány "leget" is: autópályán volt, aki 251 kilométer/órával ment, autóúton 196 kilométer/óra volt a legnagyobb mért sebesség, lakott területen belül pedig 188 kilométer/óra.

Mint mondta, ha valakit lefényképeznek, 5 napon belül postázzák az értesítést, és elküldik a jármű tulajdonosának azt az azonosító számot, amellyel egy weboldalon meg tudja nézni a járműről készült felvételt. Hamarosan a www.kozigbirsag.police.hu oldalon megteremtik a lehetőségét a bírságok online befizetésének is.

Beszámolt arról is, hogy korábban 40-50 százalékos volt az önkéntes befizetés aránya, ez jelenleg 60 százalék körüli.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kérdésre válaszolva kijelentette: a rendőrség már a KRESZ januári változtatása előtt is azon az állásponton volt, hogy új KRESZ-t kellene alkotni, mivel a jelenlegi szabályozás szövevényes, bonyolult, nehezen tanulható. Az új KRESZ-nek álláspontja szerint sokkal kevesebb szabályból kellene állnia.

.