Az 1200 köbcentis járműveket jó eséllyel láthatjuk majd a Savaria Karneválon is.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány kedden ünnepélyes keretek között 48 új BMW-motort adott áll az állománynak a fővárosban.
Ezek közül két darab 1200 köbcentiméteres jármű a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának Forgalom-ellenőrző Alosztályán teljesít majd szolgálatot – közölte a Police.hu
A motoros rendőrök szerepe a közlekedésrendészet mellett a védett delegációk kísérésében, a rendezvények biztosításában és az illegális migráció elleni fellépés kapcsán is jelentős.
A Vas megyei motoros rendőrök felbukkannak majd augusztus 22. és 25. között zajló Savaria Történelmi Karnevál idején is, ahol meghatározó szerepet töltenek be a közrend és a közbiztonság fenntartásában.
Rendőrmotorosok Magyarországon
Magyarországon a rendőri motorkerékpáros szolgálat 87 éves múltra tekint vissza.
Első alkalommal 1926. július 29-én lépett szolgálatba rendőrségi motorkerékpáros, eleinte megfigyelő, felderítő, futár és összekötő feladatokat láttak el.
A hazánkba látogató államfők és magas rangú személyiségek utazásainak biztosítására és kísérésére 1960 tavaszán 24 fővel díszmotoros egység alakult. A feladatokat Simson motorkerékpárokkal látták el, és ekkor alkalmazták először a híres rendőri „motoros ék” alakzatot, mely a mai napig a delegáció kísérések szerves és látványos részét képezi.
A motorkerékpáros rendőröket rendkívüli mobilitás jellemzi, amely a helyszíni gyors megjelenésnél, a forgalomirányításnál, helyszínek biztosításánál, valamint az illegális migráció visszaszorításában, a gyorsforgalmi úthálózat ellenőrzésében egyaránt különös fontossággal bír. Mindezek mellett a motorkerékpáros szolgálat-ellátási mód a védett vezetők kísérésénél, valamint a motorkerékpáros szabályszegések visszaszorításánál is nélkülözhetetlen, továbbá a motoros rendőrök megjelenésének kiemelkedően preventív hatása van.
Jelenleg a budapesti, illetve a megyei rendőr-főkapitányságok szervezetében a motorkerékpáros státuszok száma 305. A motoros rendőrök több mint egyharmada a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerveztében teljesít szolgálatot, ugyanakkor vannak olyan megyék, ahol mindössze néhány motoros járőr osztható be szolgálatba.