Hirdetés

Csepregen is jól haladnak a horgászati fejlesztések

Csepregen is jól haladnak a horgászati fejlesztések

2017.10.31. 12:51

Csepregen a Téglagyári-tónál folytatódtak a munkálatok.

Hirdetés

Már több alkalommal beszámoltunk, hogy megkezdődtek a munkálatok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán elnyert közel 110 millió Forint támogatással megvalósuló „Horgászturisztikai fejlesztések a Vasi Vizeken” elnevezésű projektben.

Az országosan egyedülálló programban a Vas Megyei Horgász Szövetség kezelésében lévő állóvizekből nyolc vízterület környezete újul meg jövő tavaszra. A projekt keretében összességében 250-nél is több kültéri elem (Pl.: padok, hulladékgyűjtők, mozgáskorlátozott stégek...stb) kerül kihelyezésre, valamint a horgásztavak partrendezése révén több ezer négyzetméter természet közeli horgászhely, partszakasz megújítása is megvalósul.

Vaskeresztes után a munkálatok Csepregen a Téglagyári-tónál folytatódtak október hónapban. Elmúlt héten közös munkaterület bejárást tartott a Szövetség az eddig elvégzett feladatok megtekintésére, melyen a Szövetség szakemberei mellett részt vett Csepreg Város polgármestere Vlasich Krisztián és Nagy Ferdinánd a Répcementi HE titkára is.

A bejáráson a projektgazda képviseletében Puskás Norbert a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke ismertette a projektpartner önkormányzat képviselőivel, valamint a megjelentekkel az eddig elkészült munkákat. Szerdai bejárásra már elkészült a tóhoz bevezető - közel 200 m-es - út zúzalékos felújítása, a rendezvénytér térkövezése, a tábori illemhely tartályának kihelyezése, valamint a játszóelem megépítése.

A kivitelezést végző Vizéptek Bt. ügyvezetőjének Bugovics Jánosnak előzetes tájékoztatása szerint a következő hetekben kihelyezésre kerülnek a tervekben szereplő padok, asztalok, és megépül egy 6X6 m-es fedett rendezvénytér, melynek közelében kerékpártároló, információs tábla, hulladékgyűjtő, szalonnasütő is lesz. A csepregi fejlesztés záró eleme a mozgáskorlátozott horgászhely kiépítése, mely tavaszra kerül ki a tópartra.

A munkálatok hamarosan a Gencsapáti horgásztónál folytatódnak tovább, hogy tavaszra minden elkészüljön a pályázati tervek szerint.

Horgászati lehetőségekről részletes információ kérhető a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségénél, a  06-94/ 506-835-ös telefonszámon, vagy a www.vasivizeken.hu weboldalon! A cikk a TOP-1.2.1-15-VS1-2016-00001. számú pályázat támogatásával jelent meg.

Fotó: Koszorú Mihály

Galéria

.