Hirdetés

A hévízi éren eveztek a szombathelyi premontreisek

A hévízi éren eveztek a szombathelyi premontreisek

2018.02.27. 22:44

Zord idő várta a középiskolásokat a helyszínen. Beszámoló képekkel.

Hirdetés

Február utolsó vasárnapján az evezésre vállalkozott csapatunknak nem maradt sok ideje lustálkodni, de még a hőmérő higanyszálán csodálkozni sem, hiszen a korai találkozót követően elindultunk a Zalai-dombság hófúvásban is érintett szakasza, Hévíz felé. Néhány helyen egysávosra szűkült úttest jelezte, hogy itt a szél az úr. A rövid „vezetéstechnikai tréning” után megérkeztünk a hévízi tavat levezető csatorna parkolójába.

A patak vize füstölgött, és az erős szél ellenére a kopasz nádszálak is éppen csak lengedeztek a fagyos időben. Mielőtt vízre szálltunk, röviden ismertették velünk az evezés technikáit, és a stabil egyensúlyi helyzet fizikáját, amelyet a vízitúra alatt végig be kellett tartani, hogy a borulást elkerüljük.

Egy-két bizonytalan lapáthasználat és kormányosi tévedés után folyásirányban csorogtunk lefelé, azonban néhány fehér, lila színben tündöklő tavirózsa látványa megállásra késztetett. A hideg idő ellenére vidám, mosolygós arcokat láttam a kenukban.

Tekintetük megakadt az érintetlen természet által épített akadályokon, a néha ártérré alakult tagolatlan patakparton, de előfordult, hogy a megriadt vízimadarak törték meg a csendet. A vízen való pontos kormányzás és az egy csapattá válás képességét a gyorsabb folyású szakaszokon valamint a vízi műtárgyak kerülgetésekor is kamatoztattuk. A közel 10 km hosszú túrát végül a csapat borulás nélkül teljesítette, amit a végén forró teával ünnepeltünk meg.

Példaértékű, ahogy diákjaink helytálltak, ebben az embert próbáló időben. Végre nem a virtuális világ útvesztője, hanem a valós természeti élmények nyertek prioritást ezen a napon.

 Farkas Attila tanár

Galéria

.