Az elmúlt húsz évben már megszoktam, hogy az év utolsó napjait vállalkozóként számolgatással töltöm.
Az elmúlt húsz évben már megszoktam, hogy az év utolsó napjait vállalkozóként számolgatással töltöm, mert rendszeresen ekkor derülnek ki, milyen törvények szerint kell működnie a vállalkozásoknak Magyarországon. Úgyhogy annyira nem lepődtem meg azon, hogy most sem volt másként.
Van pár dolog, ami viszont nagyon más volt idén, és bevallom, ilyet legutóbb talán a Bokros-csomag idején éreztem. A változások jelentős része ugyanis most nagyon egy irányba mutat: szigorítás, prés, büntetés és mindez olyan mértéket öltött, hogy nekünk például alapjaiban kellett újragondolni a 2012. várható gazdálkodását.
Nem vitatom, hogy bizonyos intézkedésekre szükség van a válság miatt is, viszont van egy olyan vállalkozói réteg ma, amely úgy érzi, kezd átcsúszni a támogatott kategóriából a tűrt kategóriába.
Ez az a hivatalosan mikrovállalkozói rétegnek hívott csoport, amely mindössze néhány fővel üzemel és jó részüknek a vállalkozás gyakorlatilag egy saját maguk által megteremtett munkahelyet is jelent.
Vállalkozóként igyekeztem mindig a meglévő keretek mentén dolgozni, és ma is azt vallom, alkalmazkodni kell ahhoz a gazdasági környezethez, melyet az aktuális politika épp teremt számunkra, mivel ahhoz kevesek vagyunk, hogy közvetlenül befolyásoljuk a kormányzati döntéseket.
Egy multival le lehet ülni a kormányzatnak tárgyalni, van mögötte pénz, komoly gazdasági teljesítmény, lobbierő, lehet számolni, mi mennyi.
A mikrovállalkozások viszont jellemzően nem tartoznak semmilyen közös szervezethez, nem lehet jól átlátni tevékenységüket, ezért a kormányok számára is kevésbé megfoghatóan dolgoznak.
Kicsit sandán is szemlélték őket mindig, pedig nagyon fontos és sok százezer embert tartalmazó rétegről van szó. Akik itthon működnek, nem viszik külföldre a jövedelmüket és még az esetleges eltitkolt bevételeiket is itthon költik el, életben tartva ezzel más helyi vállalkozásokat. (Ellentétben a multikkal, amelyek gyakran ipari módszerekkel lapátolják ki a pénzt az országból.)
Ez az a réteg, amelyik – mivel rá van kényszerítve - igyekszik minél kevesebbet beletenni a közösbe, de nem is nagyon vesz ki onnan.
Nem megy betegszabadságra hosszú hetekre, mert nincs aki helyettesítse. Nem áll sorba munkanélküli segélyért, nem vesz igénybe támogatásokat, nem mereszti a seggét a wellneshotelben a cafeteriából. Csak dolgozik csendben a kis boltjában, foga között viszi a kis vállalkozását, megteremtve ezzel családjának a megélhetést. Nem pályázik semmire, nem vesz rész uniós projektekben, hitelt sem szeret felvenni, csak bevétele van és költsége, a maradékból kifizeti a villanyszámláját vagy új cipőt vesz a gyereknek.
És most ezek a kisvállalkozások kerültek végveszélybe.
Ha ez így megy tovább, lesz aki elindul a szürke gazdaság irányába, és lesz aki egyszerűen feladja és beáll a sorba a munkaügyi hivatalban. Aki komolyabban gondolja, az bejegyez külföldön céget és úgy próbál megélni. Biztos, hogy ezt akarjuk?