Budapest helyett Pozsonyban hagyott utasok, jár nekik a kártérítés

2017.07.28. 15:22

A légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról.

A légitársaságoknak minden esetben  gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról, ez alól semmilyen körülmény, sem vihar, sem műszaki hiba nem mentesíti a cégeket - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében, miután a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Budapestre tartó járata Pozsonyban szállt le, és az utasokat a szlovák fővárosban hagyták.

    A FEOSZ ezért azt javasolja a fogyasztóknak, hogy minél hamarabb nyújtsák be a Ryanairnél kárigényüket, és ahhoz feltétlenül mellékeljék a kárt igazoló bizonylatokat. A Pozsonyban maradt utasok követelhetik költségeik, így például a hazaút és a teljes kifizetett jegyár megtérítését. Ha a panaszuknak nem tesz eleget a társaság, akkor a szövetség azt tanácsolja, hogy indítsanak ingyenes békéltető testületi eljárást az ügyben.

    A szövetség felidézte, hogy az Európai Bíróság már évek óta kimondta kötelező érvényű ítéletében, hogy a három órát meghaladó késést szenvedő utasokat hasonló kártalanítás illeti meg, mint azokat az utasokat, akiknek törölték a járatát. Az eredetitől eltérő célállomás miatt ezért ebben az esetben a fogyasztókat ugyanazok a jogok illetik meg, mint egy törölt járat utasait.

    A FEOSZ úgy véli, hogy a légitársaságnak a teljes jegyárat meg kell térítenie a fogyasztóknak. Kiemelték: ebben az esetben - akárcsak járattörléskor - járt volna az ingyenes étkezés, frissítő, továbbá két telefonhívás, faxüzenet vagy e-mail küldés lehetőségének biztosítása. A szövetség szerint fontos, hogy a fogyasztók megőrizzék a vásárláskor kapott bizonylatokat, hiszen így tudják bizonyítani költségeiket.

    Mindezeken felül a fogyasztókat megilleti még a kártalanításhoz való jog, amely a repülőút távolságától függően 250-600 eurónak felel meg. Az utóbbi kötelezettség alól csak akkor mentesülhet a légitársaság, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

.