Hirdetés

Fiatal kormányfője lehet Ausztriának
Fotó: EPA/Georgi Licovski (hirado.hu)

Fiatal kormányfője lehet Ausztriának

2017.10.04. 12:56

Napokon belül parlamenti választásokat tartanak Ausztriában.

Hirdetés

Napokon belül parlamenti választásokat tartanak Ausztriában, a legnagyobb esélyes a fiatal Sebastian Kurz.

25 évesen lett államtitkár: menekültügyekkel, bevándorlással és integrációval foglalkozott. 27 évesen lett külügyminiszter, majd megválasztották a konzervatív párt elnökének. Nyár végén töltötte be a 31. életévét.

A tavalyi osztrák elnökválasztásokig viszonylag unalmasnak minősítette Pócza István, a Századvég Alapítvány elemzője Ausztria belpolitikáját. Eddig egy szociáldemokrata és néppárti koalíció irányította az országot – mondta az M1 Ma reggel című műsorában.

A két párt közötti feszültséget kiélezte, hogy Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke tavasszal bejelentette, lemond minden tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy lehetetlen volt ugyanabban a felállásban “kormányzati munkát végezni és egyúttal ellenzékként is dolgozni”. A kormányfőhelyettes ezzel feltehetően a koalíción belüli ellentétekre utalt – tette hozzá.

A két párt közötti konfliktustt tovább erősítette a bevándorlás kérdése: az ÖVP, mint konzervatív jobboldali erő a bevándorlás megállítását szorgalmazza, ezzel szemben a szociáldemokraták (SPÖ) a német Martin Schulz-hoz hasonló elveket vallanak.

Ez az ellentét jutott el addig, hogy felmondták a kormánykoalíciót, és október 15-én előrehozott parlamenti választások lesznek Ausztriában.

Pócza István megjegyezte, hogy a korábbi tendencia szerint a választók rendre „megbüntették” azt a pártot, aki miatt előrehozott választásokat írtak ki. Most ellenben – az aktuális támogatottsági adatok szerint – teljesen más helyzet áll fenn: az ÖVP 33 százalékkal, toronymagasan vezeti a közvélemény kutatási adatokat, a 31 éves Sebastian Kurz-cal az élen.

A második illetve a harmadik helyért a szociáldemokraták – óriási veszteséget elkönyvelve – és az osztrák szabadságpárt (FPÖ) verseng egymással – mondta. A szakértő szerint minden jel arra utal, hogy a következő osztrák kormányt egy néppárti-szabadságpárti koalíció fogja majd alkotni.

Nagyon bedurvult a kampány – állította a műsorban Pócza István. Mindenki próbál még az utolsó pillanatban pozíciót fogni és szavazatmaximalizálásra törekedni. Van arra lehetőség, hogy a csalódott szociáldemokratákból nyerjenek meg olyan szavazókat, akik nyitottak arra, hogy egy olyan pártot támogassanak, akik erősen kritizálják az eddigi bevándorláspolitikát.

Sebastian Kurz vidéken, ahol a néppárt hagyományosan erős, próbálj meg szavazatokat szerezni. A fiatalok között pedig fej-fej mellett áll a néppárt és a szabadságpárt.

 

 

.