Hirdetés

Korábban emelik a nyugdíjkorhatárt Horvátországban

Korábban emelik a nyugdíjkorhatárt Horvátországban

2018.10.17. 19:27

A nyugdíjasok szakszervezetei nem értenek egyet kormánnyal és szombatra tüntetést szerveznek a nyugdíjkorhatár megemelése ellen. 

Hirdetés

A horvát kormány szerdai ülésén elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, és 2033-ra hozná előre a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését, ami a 2014-ben, a szocialista kormány által elfogadott törvény szerint 2038-tól lépett volna életbe.

Marko Pavic munka- és nyugdíjügyi miniszter kifejtette, hogy azok, aki 18 évesen kerültek be a munkaerőpiacra már 60 évesen avagy 41 év munkaviszony után is nyugdíjba vonulhatnak. "67 évesen azok mennek nyugdíjba, akiknek nincs meg a 41 év munkaviszonya" - mondta.

A tárcavezető szerint csak így lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert, amely 17 milliárd kuna (737 milliárd forint) hiánnyal küzd és a nyugdíjasok mindössze 19 százaléka dolgozott 40 vagy annál több évig. Kiemelte: Horvátországban az állampolgárokat átlagban 30 év munkaviszony után nyugdíjazták, ami alacsonyabb az európai átlagnál, ami 35 év, Németországban pedig 37,8 év. 

A kormány tovább szigorítana azzal, hogy 4 százalékos évi csökkenést is számolna az idő előtti nyugdíjra, de nyugdíjemelést ajánlana azoknak, akik bár visszavonulhatnának, továbbra is munkaviszonyban maradnak. 

A nyugdíjasok szakszervezetei nem értenek egyet kormánnyal és szombatra tüntetést szerveznek a nyugdíjkorhatár megemelése ellen. 

A kormány a törvényjavaslattal megmutatta, hogy teljesítik azokat a feltételeket, amelyeket az Európai Bizottság és a Világbank kér Horvátországtól, az állampolgárok számukra kevésbé fontosak - hangsúlyozták. 

Emlékeztettek, hogy Horvátországban rövidebb ideig élnek az emberek, mint az Európai Unióban, mert nehezebbek az élet- és a munkakörülmények. "A nyugdíjazás után az egészséges életkor hossza fele az EU-átlagnak és sokan nem azért vonulnak nyugdíjba idő előtt, mert így akarják, hanem mert a munkáltatók így szabadulnak meg tőlük" - mondták. 

Mladen Novosel, az egyik szakszervezet vezetője azt üzente a kormánynak: ha már Zágráb az EU-tagállamokhoz méri magát, ahol a nyugdíjkorhatár 67 év, biztosítson állampolgárai számára 1000 eurós minimálbért, 2500 eurós átlagfizetést és olyan munka-, és szociális körülményeket, mint ott, ahova csak az elmúlt néhány évben 200 ezer horvát állampolgár távozott. "Ha ilyenek lesznek a körülmények, üdvözölni fogjuk a 70 éves nyugdíjkorhatárt is" - húzta alá. 

Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 62 év, ez utóbbi a következő 12 évben fokozatosan nő 65 évre. 
 2002-óta Horvátországban is kétpilléres a kötelező nyugdíjpénztári rendszer, és létezik az önkéntes pénztári rendszer is.

.