Hirdetés

Lenne ön hivatásos katona Németországban?
pixabay

Lenne ön hivatásos katona Németországban?

euronews

2018.12.28. 11:08

EU-polgárokat is felvenne a német hadsereg.

Hirdetés

A német haderő a jövőben Európai uniós állampolgárokat is felvehet az állományába. A lehetőséget a Bundeswehr főfelügyelője lebegtette meg a Funke kiadóvállalatnak adott interjújában.

Eberhard Zorn szerint például orvosok és számítástechnikai szakemberek is helyet kaphatnának a hivatásos állományban. Ez megfelelne a német honvédség önképének, mely szerint a német katonák „polgárok egyenruhában”.

A hat fegyvernemből – köztük kiberhadtestből – álló honvédség ezzel szakítana azzal az 1956 óta érvényes szabállyal, mely szerint hivatásos állományba csak német állampolgárokat vehetnek fel.

Kettős állampolgárok, illetve bevándorló hátterű polgárok már évek óta szolgálnak a seregben.

A német hadsereg létszáma 2016-ban történelmi mélypontra csökkent, akkor 175 ezren szolgáltak. Ezzel szemben több mint félmillió 18 és 30 év közötti EU-polgár él Németországban, akik szóba jöhetnek hivatásosként.

via:euronews

.