Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban

2019.05.23. 08:50

Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban

Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban, az esetenkénti rohamszerű, mértéktelen ivászat szokása viszont terjed a szövetségi kormány kábítószerügyi megbízottja hivatalának szerdai jelentése szerint.

A 12-17 év közötti korosztályban az alkoholt rendszeresen - hetente legalább egyszer - fogyasztók aránya 8,7 százalék volt 2018-ban, ami történelmi mélypont és további 1,9 százalékpontos csökkenés a két évvel korábban, 2016-ban rögzített 10,6 százalékhoz képest, hosszabb távot tekintve, a 2004-ben regisztrált 21,2 százalékhoz viszonyítva pedig az alkoholfogyasztás jelentős mértékű visszaszorulását jelzi a legfiatalabbak körében.
    

A 18-25 év közötti korosztályban hosszabb távon ugyancsak nagymértékű a csökkenés, az alkoholt rendszeresen fogyasztók aránya a 2004-es 43,5 százalékról 33,4 százalékra süllyedt.
    

A gyors lerészegedést eredményező, úgynevezett rohamivás (általánosan elterjedt angol nyelvű szakkifejezéssel binge drinking) a 12-17 éves németek körében egyre kevésbé jellemző, ebben a korosztályban a 2004-es 22,6 százalékról tavalyra 13,6 százalékra csökkent mindazok aránya, akik az adatfelvétel előtti egy hónapban legalább egyszer részt vettek rohamszerű ivászatban.
    

A 18-25 évesek körében viszont ismét terjed a binge drinking, a rendszerint csoportos ivászatokba havonta legalább egyszer bekapcsolódók aránya tavaly 37,8 százalék volt, ami növekedés a 2016-os 32,8 százalékhoz képest, a 2004-es 43,5 százalékhoz viszonyítva pedig csökkenés.
    

A reprezentatív felmérés a szövetségi kormány egészségvédelmi ismeretek terjesztésével foglalkozó intézménye (Bundeszentrale für gesundheitliche Aufklärung - BZgA) megbízásából készült 7002 12 és 25 év közötti fiatal megkérdezésével, az adatokat a 2018 április-júniusi időszakban vették fel.

.