Hirdetés

Rekord bevételt ért el a kínai Alibaba a szinglik napján

2019.11.12

Fél óra alatt 10 milliárd dollárnyi megrendelés érkezett a portálra.

Hirdetés

Idén is rekordbevételt ért el az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál hétfőn a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenegyedszerre tartott kiárusításon, de az éves összevetésű növekedési ütem tovább lassult - derül ki egy, a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán kedden megjelent cikkből.

A forgalom értéke idén 268,4 milliárd jüanra (38,4 milliárd dollárra) rúgott, szemben az egy évvel korábbi 213,5 milliárd jüannal (30,7 milliárd dollár). A jüanban számolt bevétel növekedési üteme a tavalyi 27 százalékról 26 százalékra mérséklődött, minden eddiginél alacsonyabb szintre csökkenve.

A Kínából és a világ többi országából érkező megrendelések értéke szűk fél óra alatt elérte a 10 milliárd dollárt, ami tavaly egy órába telt.

Kínában a kilencvenes évek eleje óta minden november 11-én megünneplik a szinglik napját. Az Alibaba a dupla 11-esként is emlegetett naphoz időzített első nagy vevőcsalogató akcióját 2009-ben tartotta meg. A vásár azóta a világ legnagyobb internetes kereskedelmi kiárusításává nőtte ki magát, idei forgalma pedig több mint két és félszerese volt az Egyesült Államokban karácsony előtt megrendezett "fekete péntek" és az azt követő "kiber hétfő" bevásárlónapjain 2018-ban elért együttes árbevételnek.

A szinglik napjának akciói hagyományosan elsősorban az Alibaba Tmall és Taobao nevű e-kereskedelmi platformjaihoz kötődnek, de az idei évben a cég vállalkozások közötti (B2B) platformjai, az AliExpress és délkelet-ázsiai piacon működő Lazada is csatlakozott a nemzetközi fogyasztók még nagyobb mértékű bevonásának érdekében. A nap első 12 órájában a legtöbb, a szárazföldi Kínán kívüli megrendelés Hongkongból, az Egyesült Államokból, Tajvanról, Ausztráliából és Japánból érkezett - írja a SCMP.    

A fogyasztásösztönző akciókhoz az Alibaba vetélytársai is csatlakoztak. A JD.com, Kína másik népszerű internetes kiskereskedelmi portálja november 1-étől hirdette meg árengedményeit, és hétfőn reggel 9 óráig 165,8 milliárd jüan (23,7 milliárd dollár) forgalmat produkált.