Hirdetés

Továbbra is több mint 3500 hajléktalan éjszakázik az utcán Párizsban

MTI

2020.02.11. 20:59

Pályaudvarokon, metrómegállókban, lakótelepi lépcsőházakban húzzák meg magukat.

Hirdetés

Több mint 3500, az utcán éjszakázó hajléktalant számolt össze Párizsban a helyi önkormányzat, ami stabilizálódást jelent az előző évhez képest - közölte kedden a francia főváros polgármesteri hivatala.

Az amerikai nagyvárosokhoz hasonlóan Párizsban harmadszor számolták össze több ezer önkéntes segítségével az utcán alvó hajléktalanokat, akiknek a száma a tájékoztatás szerint 3552 volt. Tavaly februárban egyetlen éjszaka 3641 hajléktalant számoltak össze az utcákon, ami jelentős emelkedés volt az első ilyen akció során, 2018-ban összeszámolt 3035-höz képest.

"Stabilizálódás figyelhető meg a tavalyi évhez képest, de még kevesebbnek kellett volna lennie" - mondta Dominique Versini, a szolidaritási kérdésekért felelős főpolgármester-helyettes, utalva arra, hogy az összeszámlálás után két nappal, január 30-án számolta fel a párizsi prefektúra az egyik legnagyobb migránstábort Párizs északi részén.

Az összeszámolt 3552 hajléktalan közül 2629-en voltak ténylegesen az utcán, elsősorban az északi XIX. kerületben, ahol a tavalyi 466-ról 664-re emelkedett a számuk. A szomszédos XVIII. kerületben viszont 507-ről 322-re, a X. kerületben pedig 359-ről 274-re csökkent a számuk.

Az önkéntesek 558 hajléktalant számoltak össze védettebb helyeken; pályaudvarokon, metrómegállókban, a kórházak sürgősségi osztályain, parkolóházakban, lakótelepi lépcsőházakban, és 365 embert találtak a parkokban, a játszótereken vagy a párizsi körgyűrű mentén a hidak alatt, a tavalyi 639-cel ellentétben.

A számok változása egyrészt a migránsoknak a városon belüli mozgásával magyarázható, másrészt pedig azzal, hogy az enyhébb időjárásnak köszönhetően a tavalyinál több hajléktalan merészkedett be a belvárosba, ahol a forgalmasabb utcákban koldulnak, és kevesebben húzódtak be zárt helyre a hideg elől - hívta fel a figyelmet Vanessa Benoit, Párizs szociális központjának igazgatóhelyettese.

A nők aránya a tavalyi évhez hasonlóan 12 százalék az utcán élő hajléktalanok között, ami a főpolgármester-helyettes szerint azt bizonyítja, hogy szükség van kizárólag nők számára fenntartott befogadóhelyek átadására. A francia főváros a közeljövőben nyit meg egy központot, ahol 140 egyedülálló nőt tudnak elszállásolni.

Miután Franciaországban nem készül országos összesítés az utcán élő hajléktalanokról, egyre több nagyváros készít saját statisztikát, így Párizs mellett Grenoble vagy Metz önkormányzata is.