Nagy vita kerekedett arról, mennyi adót fizet évente Donald Trump

MTI

2020.09.28. 08:30

A The New York Times című amerikai lap szerint ugyanis az elnök alig fizet be a költségvetésbe.

Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett - írta internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap vasárnap. Reagálásában az elnök tagadta a lapban szereplő állításokat.

A lap a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva azt is közölte: Trump az elnöksége előtti 15 évből 10-ben nem fizetett személyi jövedelemadót, mert azt jelentette az adóhivatalnak, hogy legtöbb vállalkozása veszteséges. 2018-ban például - a lap szerint - a Trump-vállalatok 47,4 millió dolláros veszteséget jelentettek be, miközben az éves pénzügyi jelentések 434,9 millió dolláros bevételről szóltak.

Vállalatainak irányítását elnökké választása után Trump a legidősebb fiára és Allen Weisselbergre, a cégeket összefogó Trump Organization pénzügyi igazgatójára bízta.

Az amerikai elnök vasárnap este tartott sajtókonferenciáján a Fehér Házban tagadta és "teljes mértékben hamis hírnek" minősítette a liberális lap állításait. "Valójában fizettem (személyi jövedelemadót), és ezt nemsokára meg is látják, amikor az adóbevallásaim feldolgozása készen lesz" - fogalmazott. Amikor az újságírók megkérdezték tőle, hogy mégis, körülbelül mennyi adót fizetett, Trump nem adott konkrét választ. "Sokat fizettem, és rengeteg tagállami adót is fizettem" - mondta, hozzátéve, hogy "New York állam rengeteg adót fizettet".

A The New York Times azt állította, hogy az 1990-es évekig visszamenőleg átvizsgálta a Trump-cégeket összefogó Trump Organization tulajdonában lévő vállalatok adóbevallásait, és átnézte Donald Trump 2016-os és 2017-es személyi jövedelemadójának dokumentumait is. Ennek alapján azt állította, hogy Trump 2016-ban és 2017-ben is egyaránt csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett be.

Nemcsak Donald Trump utasította vissza a The New York Times cikkének állításait, hanem a Trump Organization is. Alan Garten, a vállalatbirodalom vezető jogtanácsosa a laphoz eljuttatott közleményben szögezte le: "a közölt állítások elsöprő többsége, hacsak nem valamennyi, pontatlan". Majd hangsúlyozta, hogy Donald Trump "az elmúlt évtizedben több tízmillió dollárnyi személyi jövedelemadót fizetett be, beleértve azt a több millió dollár személyi jövedelemadót, amelyet elnökjelöltsége 2015-ös bejelentése óta fizetett be".

A The New York Times állítása szerint Trump "legtöbb" vállalkozása - köztük a golfpályái és szállodáinak egész sora - veszteséges. A lap megfogalmazása szerint az elnök "évről évre milliókat, hacsak nem tízmilliókat veszít".

A lap azt is állította: Trump üzleti vállalkozásai pénzt kaptak "lobbistáktól, külföldi tisztségviselőktől és másoktól, akik így akartak bejutni Trump elnökhöz, vagy szívességhez jutni tőle".

.